Prémium: Hatvanhatmillió forinttal gazdagodott a ZTE

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.07.01. 22:15
Címkék
Pénz áll a házhoz  legalábbis Zalaegerszegen, a Ferencvárosnál és Újpesten. Nem kivételezett csapatokról van szó, hiszen az MLSZ-en keresztül, az UEFA-tól származó eurokötegek a "megérdemelt jutalom címszóval érkeztek az említett csapatok bankszámlájára, mégpedig az elmúlt évadbeli nemzetközi kupaszereplés miatt jutottak némi extrapénzhez. Csak azért ilyen későn, mert a BL és az UEFA-kupa alig több mint egy hónapja fejeződött be  fájdalom, a magyarok már az ősszel búcsúztak a küzdelmektől.
A BL-selejtezőben, majd a második számú kupában is elvérző ZTE 254 ezer eurót (mintegy 66 millió forintot), a francia PSG ellen búcsúzó Újpest 156 ezer eurót (40.5 millió forint), az egy körrel továbbjutó Ferencváros 208 ezer eurót (54 millió forint) gyűjtött össze. Igaz, az FTC és az UEFA között még zajlik a tárgyalás az elszámolást illetően, így az idén is az UEFA-kupában induló zöld-fehérek néhány nap csúszással kapják meg járandóságukat. Persze, ezek az összegek csak azok, amelyek az európai szövetségtől érkeztek, az egyéb bevételeket –mint például a ZTE Manchester United elleni jegy-, és szponzorációs bevételét –nem lehet ideszámítani. Jókor jöhet az együtteseknek az öszszeg, hiszen tudott, Újpesten is a tavalyinál szűkebb keretből gazdálkodnak, a Ferencvárosnál is visszafogottabb a költségvetés, s az egerszegiek sem dúskálnak anyagiakban.
Legfrissebb hírek

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
18 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
35 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
36 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
40 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik