ZTE: Kilenc találat a falunapon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.06.28. 22:08
Címkék
Szombaton Pacsán falunapon vendégeskedett a ZTE FC. A kék-fehérek magabiztosan nyertek, bár a találkozó egyik legjobbja így is a hazaiak kapusa, Éder Péter volt.
Az egerszegi csapatban nem jászott Csóka Zsolt, aki mandulaműtéten esett át, míg Vincze Ottó az öccse, a Debrecenben futballozó Gábor esküvőjén vett részt. Urbán Flórián még mindig érzi bokasérülését, ő a tervek szerint hétfőn kapcsolódik be a munkába, csakúgy, mint Varga Zoltán, a bükiek 26 éves kapusa.Kenesei Krisztián, Vincze Ottó és újabban Egressy Gábor iránt is érdeklődnek külföldről; utóbbit Németországból keresik. Konkrétum egyelőre egyik ügyben sincs, mindenesetre a ZTE vezetőinek stratégiája az, hogy ha meghatározó tudású futballista távozik, akkor hasonló képességű futballistát próbálnak a helyére igazolni. Úgy hírlik, válogatott futballistákkal is tárgyalnak a zalaiak, de szlovák és horvát vagy szerb-montenegrói futballista is érkezhet próbajátékra. A csapat célja az első hat közé kerülés és a kupaszereplés kiharcolása.A jövő hét programja feszes lesz, szerdán az Újpest FC-t fogadják a kék-fehérek, szombaton pedig az ausztriai Mödlingben az Admira Wacker ellen játszanak. Pacsa–ZTE FC 0–9 (0–5)
Pacsa, 900 néző. V.: Laky
ZTE: Bardi (Kovács G.) – Kocsárdi (Babati), Král (Györe), Balog, Szamosi – Nagy L. (Szekeres), Molnár, Ljubojevics (Szíjártó), Koplárovics (Józsi) – Kenesei (Gyánó), Egressy (Sabo)
G: Egressy (2), Gyánó (2), Koplárovics, Nagy L., Babati, Sabo, Ljubojevics
Legfrissebb hírek

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
22 perce

Megműtötték a Newcastle védőjét, aki sérülés miatt maradt le a vb-ről

Angol labdarúgás
23 perce

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
36 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
51 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
51 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia 0–1

Foci vb 2026
57 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
58 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik