A közösség és a közönség sikere

– Bevallom, nem is tudtam erről a játékról, de boldog vagyok, hogy méltó voltam a szurkolók bizalmára, mert ezek szerint elfogadtak a szombathelyiek, ami nagy elismerés a számomra – szerénykedett vasárnap délután az immáron 51. élvonalbeli szezonjára készülő vasi gárda vezetőedzője, Détári Lajos.
– Tegyük fel, a pécsi indulás előtt számítógépközelbe kerül: ön is az első osztályú tagságra szavazott volna?
– Ha én nem hittem volna a csapatban, akkor ki?! Hozzáteszem, amikor két és fél hónappal ezelőtt Bíró Péter, a klub ügyvezető igazgatója megkeresett, egyáltalán nem voltam ennyire biztos a dolgomban. Sőt, most már elárulhatom: elsőre nemet mondtam az ajánlatára.
– Kitalálom: később meggondolta magát.
– Meg, bizony. Képzelje, ilyet még nem éltem meg, a Haladás futballistái hívtak fel, hogy legyek az edzőjük. Közben persze én is igyekeztem tájékozódni, majd a kedvező tapasztalatokat öszszegezve visszahívtam Bíró Pétert, hogy ha még aktuális, akkor örömmel leülök a kispadra. Az egyezség hamar megköttetett, még úgy is, hogy feljutást nem ígérhettem az igazgató úrnak. Jobb híján azzal biztattam, hogy Szombathelyen is igyekszem tudásom legjavát nyújtani.
– Tíz forduló alatt hétpontos hátrányt dolgozott le csapata; ha ezt vesszük, akkor sokat tud.
– Ó, nem az enyém az érdem, hanem a játékosoké, illetve a drukkereké. Írja csak le nyugodtan: pályafutásom alatt megfordultam már egy-két helyen, de ilyen közösséggel és közönséggel, mint Szombathelyen, még soha, sehol nem találkoztam. Élmény volt itt dolgozni.
– Volt?
– Remélem, hogy lesz folytatás. Rajtam nem múlik, hétfőn azzal a szándékkal ülök le Bíró Péterrel tárgyalni, hogy meghosszabbítom a szerződésemet.
– Ha néhány labdarúgó addig rácsörög az elöljáróra, nyert ügye van… Mondja meg őszintén, februárban, amikor még Vietnamban, az ACB együttesét irányította, gondolta volna, hogy júniusban Vas megyében ünneplik majd?
– Eszembe sem jutott. Akkortájt valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közeljövőben Magyarországon edzősködöm. Tudja, mifelénk nehéz kispadhoz jutni… Akadnak trénerek, akiket túlsztárolnak, akik gyakorlatilag mindent megengedhetnek maguknak. Mert könnyű ott bizonyítani, ahol nyolcvan-kilencvenmillió forintért vásárolnak játékosokat, előbb jussanak fel, mondjuk a Haladással, aztán villogjanak. Persze, ez nem az ő hibájuk, hanem a magyar futballt övező közegé. Ezért is örülök annak, hogy Szombathelyen sikerült bizonyítanom, a mi labdarúgóink igenis sokra hivatottak, csak érteni kell a nyelvükön.
– Détári Lajos, a pedagógus?
– Jól hangzik, de nem kell túlzásokba esni… Semmi mást nem kértem a srácoktól, csupán azt, hogy figyelem, fegyelem és rend legyen az öltözőben. A gyakorlások előtt és után van mód a lazításra, velem is lehet haverkodni, ám az edzés és a meccs szent, aki akkor nem tartja be a szabályokat, az mehet isten hírével. Ezzel kapcsolatban elmesélek még valamit: létezik ugyan házirend a Haladásnál, de az nincs kifüggesztve a falra, mi több, tudomásom szerint, írásba sem rögzítették. Az elején két dolgot közöltem a fiúkkal: egyfelől legkésőbb tízkor legyenek otthon, másfelől a telefonom éjjel-nappal be van kapcsolva, ha bárkinek bármi problémája van, hívjon.
– És ilyen okból kifolyólag megcsörrent a mobilja?
– Nem, egyszer sem.
– Ellenben néhány, a házirendről megfeledkező játékossal meggyűlt a baja.
– Hibáztak, ezért megfizettek. Ki úgy, hogy százezrekkel lett szegényebb, ki úgy, hogy eltiltottuk az edzéslátogatás alól, ki pedig úgy, hogy búcsút inthetett a Haladásnak. Egyszerűen nem volt más választásunk. Megjegyzem, egyszer fordult elő ilyen eset, a lecke hatásosnak bizonyult.
– Fentebb a pedagógiai érzékéről esett szó, most jöjjön a pszichológiai: Nagy Norbert fájdalmas halála után hogyan tudta összekapni a társaságot?
– Iszonyú nehéz volt megemészteni egy barátunk halálát, de Norbi tragédiáját követően megbizonyosodhattam afelől: milyen sportemberi tartás lakozik a futballistákban. A hátralevő mérkőzéseken néhai társukért küzdöttek, és úgy hiszem, azzal, hogy kiharcolták a feljutást, méltóképpen adóztak Nagy Norbert emlékének.
– Más: azt hallottam, szombaton, fogalmazzunk így, dühös volt a pécsiekre…
– Először gratulálnék nekik az elsőséghez, másodszor viszont hadd mondjam el: mellbe vágott, amikor arról értesültem, Nagy Tamás kollégám tíz játékosát pihentette a szerdai fordulóban, hogy aztán ellenünk teljesen fittek legyenek. Ez nem volt fair velünk szemben. A pályán sportszerű keretek között válaszoltunk, elvégre simán nyerhettünk volna. E helyütt ki merem jelenteni: a Pécsnél sokkal jobbak vagyunk, ötből négyszer legyőznénk őket. Figyelje meg, jövőre oda-vissza megverjük a PMFC-t.
– Lévén csak két és fél hónapja költözött Szombathelyre, talán jogos a kérdés: a Haladás és a Zalaegerszeg riválizásáról hallott már?
– Két és fél hónapja mást se hallok… Alig várom már, hogy játszunk a ZTE-vel, szerintem itt is, ott is, megszerezzük a három pontot.
– Ha jól számolom, fél perc alatt tizenkét pontot gyűjtött a Lombard FC…
– Szükség is lesz a jó produkcióra, mert noha a Haladás vasutasklub volt korábban, nem átszállójegyet akarunk váltani az élvonalba.
– Ez esetben nem ártana megerősíteni a keretet.
– Nyilvánvaló, az első edzésen lesznek majd új arcok, de nevekről még korai beszélni. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy kizárólag olyan labdarúgókat szerződtessünk, akik húzóemberei lehetnek a csapatnak. Máskülönben nem tudnék a játékosaim szemébe nézni.
– A tárgyalások mellett szán időt a nyarálásra?
– Kemény időszak áll mögöttem, ez tény, úgyhogy lenne mit kipihenni. A futballisták többsége már vasárnap útra kelt, én még elintézek egy-két dolgot, aztán egy hétre talán elvonulhatok valahová. Hosszabb vakáció sajnos nem fér bele, mert július elején kezdjük a felkészülést.
– Észrevette, úgy beszél, mintha már megegyezett volna Bíró Péterrel?
– Ha hétfő délután visszahív, remélem, hasonlóképpen fogalmazhatok.