Négy meccs Ausztriában

J. P.J. P.
2003.06.19. 22:27
Címkék
Mindössze tíz nap pihenőt kaptak a Békéscsaba labdarúgói, és máris elkezdték a nyári felkészülést. Mivel a csabai stadion játékterét gyeptéglázták, az Előre FC vezetői megegyeztek a békésiekkel, így az edzéseket átmenetileg a békési pályán tartják.
Az edzőmérkőzésekre sem kell sokat várni, hiszen két heti munka után pályára lép a csapat. Június 28-án, szombaton Dabassáriba látogatnak a lila-fehérek, és 10.30 órától az NB II Winner Sport-csoport bajnokával, a Dabassal mérkőznek. Egy héttel később egy másik NB I B-s gárda, a Szolnok lesz Supka Attila együttesének ellenfele.Az is eldőlt, hogy július 8–18. között tíznapos ausztriai edzőtáborozásra utaznak a békéscsabaiak. Graztól 40 kilométerre lesz a főhadiszállásuk, és ezen időszak alatt a tervek szerint négy edzőmeccset játszanak. Két találkozót már lekötöttek, eszerint a megérkezés napján a ciprusi első osztályú Omonia Nicosiával meccselnek, július 17-én pedig az osztrák Linzer ASK-val. A másik két edzőpartnerjelölt a német Cottbus és a Hannover.Ami a keretet illeti, hétfőre próbajátékra várnak egy magyar és több külföldi futballistát: az egyik tesztelt a Ferencvárosban és a Kispestben is szerepelt Kovács Béla lesz, a másik pedig egy 24 éves védő, Kozmér László a Slovan Bratislavából. Érkezik egy középpályás a cseh első osztályú Brnóból, valamint egy szlovák kapus is. A lejárt szerződésű labdarúgók egy részével már megegyeztek, s úgy tűnik, a keret java együtt marad.
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája