Békéscsaba: Ausztriába is elutaznának

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2003.06.16. 22:14
Címkék
Véget ért a Békéscsabai Előre FC labdarúgóinak tíznapos nyári pihenője. A hétfő délelőtti találkozón még nagy volt a forgalom az öltözőben, hiszen azoknak is jelentkezniük kellett, akikre nem tart igényt az új bajnokságban Supka Attila vezetőedző, de a szerződésük csak június 30-án jár le.
A legutóbbi keretből Szilveszter Ferenc, a szerb Zseljko Gavrilovics, Lapsánszki Tamás, Czipó Péter, Szoboszlai Imre, Futaki Krisztián és a kapus Tímár János távozhat. A másik kapus, Kurucz Ferenc a hírek szerint Mexikóban vagy Svájcban folytatja pályafutását. További hat olyan játékosnak jár le a szerződése június végén, akikkel viszont tárgyalnak. Fekete Róbert és Matkó Zsolt kapusokat, valamint Fehér Zsoltot, Cseke Lászlót, Hoffmann Richárdot és Szabó Sándort marasztalná is Supka Attila.Akadtak hétfőn hiányzók is: Tóth György és Bujáki József edzői tanfolyamra jár, ezért kapott felmentést, Megyesi László pedig a szombati esküvője után még egy napot pihenhetett.Ami a programot illeti: hétfő délelőtt még a felkészülési programról, a tervekről tájékoztatta a labdarúgókat a szakvezető, délután pedig megtartották az első átmozgató edzést. A folytatásban három héten át Békéscsabán és környékén készülnek a lila-fehérek, majd várhatóan Ausztriában lesz egy tíznapos edzőtáborozás, legalábbis Supka ezt szeretné. Napon belül eldőlhet, hogy az utazás pénzügyi feltételei megteremhetőek-e."Ha minden a terveink szerint alakul, már az első három hétben játszhatunk edzőmeccset román és szerb csapatokkal – mondja Supka Attila. – Sajnos hazai ellenfeleket aligha találunk, hiszen a másodosztályban még zajlik a bajnokság, illetve a szünet után meglehetősen későn kezdik el a felkészülést az NB I B-s csapatok. Ausztriában viszont első ligás német és ciprusi csapatokkal vívhatunk tesztmérkőzéseket a Graz melletti edzőtáborban. Hazaérkezésünk után itthon már csak egy próbamérkőzés várna ránk a július huszonhatodikai rajt előtt.”A gyakorlómeccseket természetesen arra is felhasználják majd, hogy külföldi labdarúgókat is szemrevételezzenek; várhatóan a jövő héten már meg is érkeznek az első próbajátékosok.
Legfrissebb hírek

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelte a harmadik sort

F1
22 perce

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
31 perce

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
1 órája

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik