Már a nevezéseken dolgoznak

Á. L.Á. L.
2003.06.06. 21:08
Címkék
Ami késik, nem múlik, azaz lesz bankett Debrecenben. Igaz, átlagos esetben a bajnokság végeztével kerül sor egy kis mulatságra, a harmadik helyen végzett DVSC-MegaForce háza táján úgy döntöttek: a június 23-i első találkozást követően ünnepelnek majd.
Rajt a második körben

BUDAPEST. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei értesítették az MTK Hungáriát, hogy a magyar bajnokcsapatnak csak a Bajnokok Ligája második selejtezôkörében kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe. A BL-csoportba kerüléshez a második és a harmadik selejtezô-fordulót is sikerrel kell venniük a kék-fehéreknek, akik július 30-án lépnek elôször pályára a sorozatban.
Rajt a második körben

BUDAPEST. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei értesítették az MTK Hungáriát, hogy a magyar bajnokcsapatnak csak a Bajnokok Ligája második selejtezôkörében kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe. A BL-csoportba kerüléshez a második és a harmadik selejtezô-fordulót is sikerrel kell venniük a kék-fehéreknek, akik július 30-án lépnek elôször pályára a sorozatban.
"Több labdarúgónk nem tért vissza a csapattal Debrecenbe a múlt pénteki mérkőzés után, ők már akkor megkezdték szabadságukat – mondta Szilágyi Sándor, a futball-rt. ügyvezetője. – Az élet persze nem állt meg, ezekben a napokban a következő bajnoki szezon nevezési ügyeit intézem, no meg befutottak az UEFA-kupa nevezési dokumentumai is, amit június tizenharmadikáig kell visszaküldenünk Svájcba.”
Az ügyvezető sem az új igazolásokról, sem az esetleges távozókról nem nyilatkozott, mondván: először a lejáró szerződésű labdarúgóikkal, azaz Hanák Viktorral és Bernáth Csabával kívánnak megegyezni.
Elhagyta a kórházat Szabó János. A Loki 25 éves középpályása az utolsó fordulóban, az Üllői úti összecsapáson szenvedett Achilles-ín-szakadást.
"Még szombaton megműtöttek, és minden a legnagyobb rendben ment – mondta a helyi nevelésű játékos. – Az biztos, hogy túl sok időt így sem töltök majd otthon, nem vagyok az a típus, például lejárok majd kondizni. Persze a bankettet nem hagyom ki, ha mankóval is, de ott leszek.”
A játékos a mérkőzést követően meg volt győződve róla, hogy sérülését az egyik ferencvárosi futballista belépője okozta: "A barátaim, miután visszapörgették a szalagot, felhívtak, és azt mondták; senki sem volt a környékemen.”
Az ősszel lábszártörést szenvedett jobbhátvédre, Balog Zsoltra újabb műtét vár, a bekk sípcsontját összetartó fémrúd cseréjére napokon belül sor kerül. Az operációt követően kéthetes pihenő vár a labdarúgóra.
Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
6 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
9 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
18 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
18 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
28 perce