Jubileumi meccs a kapuban

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2003.05.28. 21:03
Címkék
Az nem lehet kérdés, hogy a tavasszal Vlaszák Géza nyújtotta a legjobb teljesítményt az újpestiek közül. A lila-fehérek kapusa több találkozón is kiemelkedően védett, így nem is csoda, hogy felkeltette néhány külföldi csapat megfigyelőjének érdeklődését is.
A játékos az MTK-tól került a Megyeri útra, így elképzelhető, hogy jó játékával ezúttal elrontja néhány korábbi társának az örömét, akik ha nem nyernek Újpesten, nem sok esélyük lesz a bajnoki címre. Az Újpestnek is igen fontos lesz a találkozó, hiszen a győzelemmel harmadik lehet, amely pozíció ugyan nem jelenthet nemzetközi kupaindulást, de presztízse van.– Számunkra nagyon fontos a harmadik hely megszerzése – mondta Vlaszák Géza, aki pénteken kétszázadik élvonalbeli mérkőzésén léphet pályára. – Sajnos az UEFA-kupában nem indulhatunk, ennek ellenére is szeretnénk a harmadik helyen végezni, remélve, hogy ezzel azért megörvendeztetjük a szurkolókat.– Az Újpest nyáron alaposan megerősödött, mégsem tudott beleszólni a bajnoki címért folyó versenybe. Mi lehet ennek az oka?– Sajnos már az ősszel is lemaradtunk az első két helyezett csapattól. Tavasszal megpróbáltuk ledolgozni a hátrányunkat, de nem sikerült előrébb lépni. Voltak ugyan jó periódusaink, ám nem tudtuk állandósítani a jó formánkat, mindig hullámvölgybe kerültünk, és így csak a harmadik helyért küzdhettünk. Mondták, ez a csapat bajnokságot is nyerhetett volna, de figyelembe kell venni, hogy nem csupán a mi keretünk erős, hanem legalább még három együttesé.– A tavasszal remekül védett, több külföldi menedzser is figyelte. Ehhez mit szól?– Ezekről én is hallottam, de engem senki nem keresett meg. A céljaim között szerepel, hogy kipróbáljam magam külföldi bajnokságban is.– A helyzet érdekes, hiszen most az Újpest az MTK elleni esetleges győzelmével a Ferencvárost segítheti bajnoki címhez.– Úgy gondolom, hogy a zöld-fehérek sorsa a saját kezükben van. Az öltözőben ez nem is volt téma, nekünk tényleg csak az fontos, hogy nyerjünk az MTK ellen, és harmadikok legyünk.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
50 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
52 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
56 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
59 perce

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája