Honvéd, pihenj!

Péntek este Zalaegerszegen is véget ért egy hosszú "honvédkorszak”, és a Kispest-Honvédnak is kiadták: "Pihenj!”. Nyolcvanhét esztendeje nem "hallhattak” ilyet a hol piros-feketében, hol piros-fehérben játszó labdarúgók. Ôk nagyon nem örültek annak, hogy ez bekövetkezett, pedig számíthattak rá, hiszen az utóbbi időben gyakorta elhangzott a Bozsik "kiképző bázison” a "Vigyázz!” Nem vigyáztak, s most, az első osztályt tekintve, következik még egy érdektelen meccs, majd pihenhetnek. Az, hogy mennyi ideig, szintén nem csak rajtuk múlik, mint ahogy arról sem csak ők tehetnek, hogy a jelenlegi állás szerint az ősztől az NB I B-ben kell futballozniuk. Ott, ahol a csapat majd kilenc évtizede nem rúgott labdába. Nem, mert amióta 1916-ban első osztályú lett, sohasem esett ki, mindig a legjobbak között szerepelt. Mit szerepelt! A Kispest, majd a Honvéd fogalom volt. Szerzett 13 bajnoki címet, ötször nyerte meg a hazai kupasorozatot. Világsztárok játszottak a gárdában. Óvodások is fújták annak idején Grosics, Lóránt, Bozsik, Budai II, Kocsis Sándor, Puskás, Czibor, Sipos, Tichy, majd később Kocsis Lajos, Détári nevét, ám nem hagyható ki Bányai, Komora, Kotász, Pusztai, Kocsis István, Kozma, Esterházy, Kovács Kálmán, Dajka sem. A szurkolók között sokan voltak, akik éltek-haltak a klubért, ám sokan nagyon nem kedvelték. S nem az volt a fő ok, hogy e többségnek a zöld-fehér, a piros-kék vagy a lila-fehér színösszeállítás jobban tetszett, inkább az, hogy az átlagemberek nehezen emésztették meg: a Honvéd a hadügyé volt, annak minden előnyével. Azzal is például, hogy ha a vezetők kinéztek maguknak egy futballistát, akkor nem volt gond bevonultatni, s neki a seregben nem krumplit kellett pucolnia, őrbódéban álldogálnia, tankot vezetnie, hanem gólokat rúgnia, cseleznie, veszélyes helyzeteket hárítania. Tisztázatlan viszonyok uralkodtak akkor is a sportágban, de legalább futball volt, zseniális játékosokkal, fantasztikus kettős rangadókkal a Népstadionban, s akkoriban egy Honvéd–Komló meccsen is sokkal többen voltak, mint ma egy Ferencváros–Újpest rangadón. A Honvédnak nem tett jót a rendszerváltás, bár évizede még Kispestre került a bajnoki aranyérem, az önállósággal nem tudott élni. Számtalanszor cserélt tulajdonost a klub, egymást követték a rossz döntések, gyakori volt a pénzhiány, a morális válság, tíz év alatt 18 edző (akadt, aki többször is) irányította a felnőttcsapatot, az egyesületet nagyon sok gyenge játékos csak átjáróháznak, könnyű pénzkereseti forrásnak tekintette. Sokan nem értik, a politika miért nem mentette meg a Kispestet, összeesküvést sejtenek, hiszen már sem a Vasas, sem a Kispest nincs az élvonalban; hallani, hogy tüntetés is lesz, mert ily igazságtalanság még nem volt e földön. Az igazi szurkolók szomorúsága érthető, ám a hőbörgők helytelen és alaptalan kérdései, állításai helyett nekem egyik kollégám néhány könnycseppe sokkal őszintébbnek tetszett. Azoknak, akik anyagilag, szakmailag a "Pihenj!” állapotába juttatták e patinás gárdát – amelynek évek óta inkább múltja volt, mint jelene –, legalább dübörög a lelkiismeretük?