A Fradi veszíthet többet

Leandro: "kihagyjuk a helyzeteinket"

Szombaton a Ferencváros Győrben vendégeskedik, és habár az ETO – a már kiesett Dunaferr után – a második leggyengébb teljesítményt nyújtja a tavasszal, a látogató zöld-fehérek alighanem zaklatott állapotban utaznak majd a Rába partjára. Egyrészt az éllovasnak kötelező megszereznie a három pontot a bajnoki cím elnyerése érdekében, másrészt feszültté teheti a gárda tagjait az a korántsem elhanyagolható tény, hogy góllövő játékos nélkül nehéz győzni. Márpedig a fővárosi együttes az utóbbi négy fordulóban gólképtelenségben szenved, ugyanis FTC-futballista sem a Debrecen (1–1, de Flavio Pim öngóljával), sem az MTK (0–0), sem a Siófok (0–2), sem az Újpest (0–0) kapuját nem vette be ez idő alatt. Legutóbb Tököli Attila volt eredményes, aki április 26-án éppenséggel az Üllői úton szereplő Győr ellenében iratkozhatott fel a mátrixtáblára. Nem volt hát meglepő, hogy az MTK a múlt hét végére ledolgozta legfőbb riválisával szembeni korábbi ötpontos hátrányát.

– Vajon mi a gyengébb szereplés oka? – kérdeztük Leandro de Almeidától, akit Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója mind többször a támadósorban foglalkoztat mostanában.
– Egyszerű a válasz: kihagyjuk a helyzeteinket – felelte a barzil légiós. – Másra nemigen tudok gondolni, ugyanis mindent ugyanúgy csinálunk, mint akkor, amikor még eredményesebben játszottunk. Most is akadnak lehetőségeink, ám rendre kihagyjuk azokat.
– Na, de miért?
– Abban a szakaszban vagyunk, amikor elpártol tőlünk a szerencse. Tudja, a kapufáról minden labda kifelé pattan…
– Nem lehet, hogy arról van szó: a bajnokság végéhez közeledve egyre feszültebbé válnak a játékosok, érzik, most aztán már egyetlen hiba a bajnoki címbe kerülhet?
– Úgy veszem észre, egyáltalán nem görcsölnek a srácok. A keddi edzésen például fölöttébb jó hangulatban gyakoroltunk, egészséges önbizalommal készülünk a Győr elleni meccsre. Szóval, szerintem minden rendben.
– Többen úgy vélik, túlságosan a biztonságot tartja szem előtt Garami József…
– Hogy fontos számára a masszív védekezés, az kétségtelen. Ennek ellenére a helyzeteink megvannak, csak ki kell használni azokat. Igaz, azt meg nem tudom mondani, a hét végén milyen szellemben lépünk majd pályára. Mivel győznünk kell, alighanem támadunk majd tisztességgel.
– Csatártársai e szezonra vonatkozó statisztikája sem lehengerlő, elég csak Gera Zoltán hat góljára gondolni, ám az ön négy találata igencsak kevésnek tetszik.
– Saját játékomról be kell valljam: egyáltalán nem vagyok megelégedve, mert habár sosem voltam gólvágó típus, azért valóban lehettem volna eredményesebb is.
– Pedig támadó szellemű játékosként foglalkoztatja az edzője.
– Az az igazság, hogy jobb szeretem, ha mélységből érkezem a kapu környékére, de azért nem panaszkodom, mert nekem az a lényeg, hogy futballozzam. Ha ezen a poszton kell szerepelnem, hát ezen poszton játszom.
– A szurkolók arra számítanak, Győrött végre véget ér a gólínség, hiszen ebben a fordulóban a Fradinak van veszítenivalója a rivális és hazai pályán a Siófok ellen játszó MTK-val szemben.
– Reménykedjünk benne. Nehéz meccs lesz, mondom ezt annak ellenére is, hogy a Győr otthonában elég régen győzött, és az Üllői úti találkozásunkon is csupán egygólos sikert értünk el. Ha jobban belegondolok, most is kiegyeznék ezzel az eredménnyel.

Madar még nem akar leírt játékos lenni

Hogy az utóbbi három fordulót leszámítva mikor volt Madar Csaba kezdőjátékos az MTK Hungária csapatában, azt talán maga a kék-fehérek huszonkilencedik évében járó középpályása sem tudja megmondani. A Ferencváros, a Debrecen és a Győr ellen ugyan ott volt a kezdő tizenegyben a futballista, korábban azonban rendre a kispadon kezdte a mérkőzéseket, és a legtöbbször ott is fejezte be. Olykor percekre beszállt, semmi több… Ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy korábban éveken keresztül alapembernek számított a Hungária körúti együttes kezdő tizenegyében – 1999-ben például, amikor a fővárosiak 19 pont előnnyel nyertek bajnokságot, a legtöbb mérkőzésen ő jutott szóhoz a bajnokcsapatban –, akkor elmondható, a mostani szerepkör egy cseppet sem boldogítja.
Hogy mikor változott meg a helyzete?
Talán 2001 nyarán, amikor az alapozás kezdetén kiderült, nincs teljesen rendben az egészsége. A terápiát, amit alkalmaztak nála, felesleges részletezni, legyen elég annyi, hogy végül a lépét el kellett távolítani. Az operációt követően az őszi idény végén már többször is pályára lépett, ám akkor és azóta sem kapott annyi lehetőséget, mint azt korábban megszokta. Némi vigaszt jelenthet a számára, hogy az utóbbi hetekben visszaszerezte a helyét a bajnoki címért a Fradival versenyben lévő Hungária körúti csapatban – ehhez alighanem kellett a példátlan sérüléshullám is… –, ráadásul korábbi együttese, a DVSC ellen gólt is szerzett. Mégis, hetek, hónapok óta annak a tudatában öltözik át a (csere) szerelésbe, hogy tudja, nyáron távozik az MTK Hungáriától…

– Tudja, hogy sokan azt hiszik, azért nem játszik rendszeresen, mert még mindig nincs rendben az egészsége?
– Pedig elhiheti, tökéletesen rendben vagyok, semmi akadálya sincs annak, hogy hétről hétre akár két mecscset is végigfutballozzak – mondta az egyik hétközi edzést követően Madar Csaba. – Azt tudni kell, hogy a nyáron lejár a klubbal kötött szerződésem, és mivel a télen többször is beszéltem az edzőnkkel, Egervári Sándorral, tudom, hogy a vezetők nem kívánnak újat kötni velem. Általában azok kapnak lehetőséget, akik jövőre is az MTK-ban maradnak, és ezt a döntést megértem. Azt viszont már nehezebben fogom fel, hogy amikor a klubnak lett volna lehetősége eladni engem, akkor miért nem tette ezt meg.
– Ha több lehetőséget kapna, akkor tudna olyan szinten teljesíteni, mint a betegsége előtti időszakban?
– Azt gondolom, igen, és talán az sem válna a hátrányomra, hogy hatalmas bizonyítási vágy van bennem, nem akarok leírt játékos lenni. Ôsszel nélkülem alakult ki a kezdő tizenegy, jöttek az eredmények, a szakmai stáb nem akart váltani, később pedig, amikor sorra sérültek meg a csapattársaim, azért nem mertek hozzám nyúlni, mert szerintük nem voltam játékban. Ráadásul főleg a védők és a támadók lettek maródiak, a középpályán rendre volt bevethető ember. Higgye el, gyakran azt mondtam magamban, akár kapus is lennék, csakhogy játéklehetőséget kapjak… Nem tagadom, sokszor éreztem úgy a kispadon, tudnék segíteni a csapatnak, ám a cserék pályára küldése nem az én feladatom.
– Aki hozzászokott a "fényhez”, az állandó játéklehetőséghez, az alighanem nehezen emészti a mellőzést. Az elmúlt időszakban egyszer sem gondolt arra, hogy megsértődik, esetleg nem készül teljes erőbedobással az edzéseken?
– A tavaszi idényből úgy öt meccs telhetett el, amikor néhány napon keresztül azt mondtam magamnak, ezt így nincs értelme tovább csinálni. Ez az érzés azonban gyorsan elmúlt, mégpedig azért, mert tudom, nemcsak a csapat sikereiért dolgozom, hanem saját magamért is. Remélem, a nyáron nem az elmúlt egy-két évem alapján ítélnek majd meg az érdeklődő klubok vezetői. Bízom saját magamban, az a közel háromszáz mérkőzés, amit az élvonalban játszottam, nem tűnt el nyomtalanul. És hogy el ne felejtsem, olykor egy gesztus vagy egy félmondat erőt ad a folytatáshoz. Néhány hete történt, hogy a csapattal Siófokon játszottunk, és a hazaiak mestere, Csank János odajött hozzám a meccs előtt, és megkérdezte: "Maga miért nem játszik…?” Ennyi történt, és nem több, azonban ez a szimpla kérdés nekem azt jelentette, talán nem mindenki felejtett még el engem. Azóta háromszor is ott lehettem a kezdőcsapatban, és talán sikerült megmutatnom, lehet rám számítani. És most szombaton ismét a Siófok lesz az ellenfél…