Csupán a játékra figyelnek

J. P.J. P.
2003.05.18. 20:55
Címkék
"Nem számolgatunk, hanem győzünk, és csak saját sorsunkkal foglalkozunk. Az idézet Schindler Szabolcstól, az Előre védőjétől származik, aki a szombati meccs hőse volt, hiszen a 90 perc egyetlen gólja az ő nevéhez fűződik.
A találkozó után hatalmas ünneplésben részesítették – holott csupán négy hónapja költözött Békéscsabára. "Könnyű volt beilleszkednem a csapatba, és most, hogy már az eredmények is jönnek, még inkább megtalálom a helyem” – mondta a jobbhátvéd. – Amióta Supka Attila az edzőnk, négyvédős rendszerben játszunk. Gyakorta részt kell vennem a támadásokban, különösen hazai pályán, ahol mindig támadófutballt játszunk. Tudom, sok pletyka, mendemonda kering mostanság a futballunk körül, mi azonban nem foglalkozunk ezekkel, tisztességgel, becsülettel akarjuk kiharcolni a bentmaradást.”Másfajta kritika is érte a hazaiakat – mégpedig a piros-kékek kispadjáról. "Bicskei Bertalan, a Videoton edzője kíméletlen játékkal vádolt bennünket – reagált Schindler. – Szerintem hazai pályán egy, a kiesés ellen küzdő együttesnek mindig olyan agresszíven kell futballoznia, mint ahogy mi tettük. És azt azért ne felejtsük el, hogy nem tőlünk állított ki a játékvezető két labdarúgót, hanem a Videotonból…”
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája