Visszapillantás: A bentmaradás receptje

K. I.K. I.
2003.05.10. 23:05
Címkék
Visszhangzott a Kispest öltözője Duró József hangjától a Békéscsaba elleni mérkőzés lefújását követően. Péntek este azért volt rettentően ideges a piros-feketék szaktanácsadója, mert csapata saját pályáján sem tudta legyőzni az újoncot. Ez a döntetlen még sokat érhet; no nem a kispestieknek, hanem a vendég csabaiaknak, akik már letudták az összes Kispest elleni találkozójukat, és a párharcból igencsak jól, 7–4-es pontkülönbséggel jöttek ki. Ez fontos, hiszen pontegyenlőség esetén – jelenleg mindkét együttesnek 22 pontja van – ez dönthet. Duró József játékosai mellett a játékvezetőt, Ábrahám Attilát is okolta csapata vereséggel felérő döntetlenje miatt. Egyenesen azt állította, hogy a bíró merényletet követett el csapata ellen. Ugyancsak hangos volt a csabai öltöző, ám – érthetően – az öröm miatt. A lila-fehérek egyenlítő találatát Udvari Szabolcs jegyezte – nem pedig a Bozsik-stadionban tévesen gólszerzőnek minősített Fehér Zsolt –, aki érthetően nagyon jókedvűen fogadta a gratulációkat."Úgy gondolom, második félidei játékunkkal rászolgáltunk a döntetlenre – mondta a játékos. – Természetesen nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés, és örülök, hogy jól jöttünk ki belőle. Ez az egy pont igen sokat ér a kiesés elleni küzdelemben, de a hátralévő három hazai meccsünket is hoznunk kell a biztos bennmaradáshoz. Szerdán jön a Dunaferr, és reményeim szerint az ellenük aratott győzelemmel már lépéselőnybe is kerülünk vetélytársainkkal szemben. Amennyiben a hátralévő mérkőzéseken azt a játékot nyújtjuk, amit Kispesten mutattunk a második félidőben, vagyis ugyanígy felpörgünk, egy lapra teszünk fel mindent, és nyílt sisakkal küzdünk, akkor az élvonalban szereplünk majd jövőre is.”
Legfrissebb hírek

Videók: Kovács Bendegúz kezdte, Szoboszlai zárta – hét magyar légiós szerzett gólt a múlt héten

Légiósok
9 perce

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
10 perce

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG FÉRFI KÉZILABDA-MÉRKŐZÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
20 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
21 perce

Csak Irapuatóban ébredtünk fel a tavaszi álomból

Népsport
25 perce

Két helyen változott a férfi kézilabda-válogatott kerete

Kézilabda
38 perce

Labdarúgó-vb: nem kapott tájékoztatást Irán visszalépési szándékáról az ázsiai szövetség

Foci vb 2026
41 perce

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik