Maradna mindkét hátvéd

Á. L.Á. L.
2003.05.08. 21:37
Címkék
Elvileg mind a hárman ugyanabban a cipőben járnak, Bajzát Péternek, Bernáth Csabának és Hanák Viktornak ugyanis az évad végén lejár a szerződése a friss kupaezüstös DVSC-MegaForce együttesénél.
Az elvileg szó ebben az esetben azért hangsúlyos, mert gyakorlatilag érzékelhető némi különbség a játékosokkal a klub részéről eddig folytatott megbeszélések között. Az olimpiai válogatott támadó Bajzáttal ugyanis szóban már minden részletet érintően megállapodott a vezetőség, és a szignálásra napokon belül sor kerülhet. Hasonló megbeszélésre vár viszont a két védő, Bernáth és Hanák, akikkel szintén asztalhoz ültek már a vezetők – igaz, meglehetősen régen, az alapszakaszt befejező Békéscsaba–DVSC találkozó után."… és azóta várok türelemmel, habár akkor abban maradtunk, hogy a következő héten kapok egy szerződéstervezetet – mondta a kupafinálét sérülése miatt a szurkolók közül végignéző balhátvéd, Hanák Viktor. – Telnek a napok, közeleg a bajnokság vége, szeretném tisztán látni, mi lesz velem a következő évben. Amennyiben megfelelő szerződést ajánl a klub, Debrecenben maradok.”Kollégájához hasonlóan gondolkodik a szintén védőként bevethető Bernáth Csaba. Az ominózus napon kis túlzással Hanákkal egymásnak adták a kilincset a tárgyalóban, "… de a hosszabbításról azóta én sem beszéltem senkivel – mondta Bernáth Csaba. – Azon a találkozón sokat nem haladtunk előre az ügyemet illetően. Társamhoz, Viktorhoz hasonlóan kedvező ajánlat esetén maradok, hiszen sok minden Debrecenhez köt. Viszont az sem titok, hogy külföldi és hazai csapatok is érdeklődnek felőlem, szóval vannak lehetőségeim. Ami biztos, a végtelenségig nem akarok várni.”Addig biztosan nem is kell, mivel Szilágyi Sándor, a DVSC ügyvezetője megkeresésünkkor elmondta, a jövő héten újabb egyeztetésre kerül sor a két futballistával, s reményei szerint rövid időn belül megállapodás is születik a játékosok és a klub között. A szövetség szerint jól választottak helyszínt

Mint ismert, csütörtökön a DVSC Futballszervező Rt. a sajtóban adott hangot tiltakozásának a keddi Magyar Kupa-finálé rendezési hiányosságai miatt. A Magyar Labdarúgó-szövetség válaszában hangoztatta, a Magyar Kupa döntőjét az egyetlen alkalmas helyszínen, a Puskás Ferenc-stadionban rendezte meg. A Magyar Kupa-bizottság szakértők bevonásával megvizsgálta az összes szóba jöhető stadiont, mielőtt döntött az idei finálé helyszínéről, és arra a megállapításra jutott, hogy egyik vidéki pálya sem lett volna alkalmas a mérkőzés biztonságos lebonyolítására. A futballszövetség véleménye szerint a tapasztalatok igazolták az előzetes várakozást, hosszú évek óta először sikerült rendbontás és a szurkolók pályára özönlése nélkül lebonyolítani a döntőt és a kupa ünnepélyes átadását, miközben a drukkerek remek hangulatot teremtettek a lelátókon.
Az MLSZ értesült az utcai rendbontásokról, ezek azonban nem a szövetség, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozó problémák. Az MLSZ hangsúlyozta: a stadionban – a szurkolóknak, a körültekintő előkészítésnek, valamint a szövetség által megbízott biztonságiaknak és a rendőrségnek köszönhetően – rend és esélyegyenlőség volt az idei kupadöntőn.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
5 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
5 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
5 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
6 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 órája