Hajtás hatmillió forintért is

Akivel garantált a győzelem

Alighanem a hatodik érzék kell ahhoz, hogy egy futballista rendre olyan csapatban szerepeljen, amelyik gárda érdekelt a kupadöntőkben.
Szekeres Tamás, a DVSC-MegaForce védője eddig tökéletes finalistának mutatkozott: hatszor szerepelt a kiírás utolsó mérkőzésein, és valamennyi alkalommal nyert, és ezzel a mutatóval csúcstartó a magyar labdarúgás történetében. Tegyük hozzá: nem sok ma is aktív futballistát találnánk, aki bámilyen szempontból maga mögött tudhatja az elmúlt század klasszikusait…
"A hatodik kupagyőzelem után felhívott egy újságíró, és kérdezte: tudok-e arról, hogy Sárosi György doktor öt sikerrel a második mögöttem? – mondta Szekeres Tamás. – Ha jól tudom, Puskás Ferenc négyszer nyerte el ezt a serleget. Gondolhatja, micsoda büszkeség ez. Hogy mi kell ehhez az elsőséghez? Természetesen nagy adag szerencse, hogy ambiciózus edzőkkel dolgozhattam egy sikerre éhes közösségben, de hatszor kupát nyerni csak mázlival nem lehet, ezért tudás is szükséges hozzá. Amikor egy megyei csapat ellen játszunk, azzal motiválom a társakat: ha egyszer abbahagyod, és megkérdik, mit értél el, ne kelljen csendben maradva arra gondolni: lehettem volna kupagyőztes, csak éppen mondjuk Recefalván nem figyeltem…”
Talán érdemes felidézni azokat a finálékat, amelyeket Szekeres Tamás a csapataival sikerrel megvívott (az alábbi felsorolásban 1991 kivételével 1998-ig két mérkőzésen dőlt el a kupagyőzelem).
1991: FTC–Vác 1–0.
"Nyilván az első a legemlékezetesebb, de nekem kiváltképpen az, hiszen néhány nappal a döntő előtt kerültem a felnőttkerethez, és Patkós Csaba sérülése után csereként pályára léphettem a diósgyőri meccsen, amelyet az algériai Nacer góljával nyertünk meg. Előtte tizenhárom évig nem nyert kupát a Fradi, és tíz évig bajnokságot sem, így óriási ünneplés volt a győzelem után.”
1993: FTC–Haladás 1–1, 1–1 – 11-esekkel 5:3.
"Két mérkőzésből állt a döntő, de csak az első meccsen, Szombathelyen játszottam, de azért nagy élmény volt a zsúfolásig telt Üllői úti stadionban kupát nyerni.”
1994: FTC–Kispest 3–0, 2–1.
"A lovasroham miatt emlékezhetnek a szurkolók a Bozsik-stadionban rendezett visszavágóra. A fölényesen megnyert első mérkőzés után dán csatárunk, Kenneth Christiansen szülei eljöttek megnézni az ünneplést, de utólag azt mondták, a fiuk nem is említette, hogy a magyar futball ilyen horrorisztikus.”

1995: FTC–Vác 2–0, 4–3.
"Az ugrik be erről, hogy a visszavágó elején háromgólos hátrányba kerültünk, de Lipcsei Péter mesterhármasával és Keller József góljával még ott is nyerni tudtunk. Most pedig Petiék ellenfelek lesznek… Vácról Budapestig nyitott lovaskocsin vittek bennünket, és mivel abban az évben már a bajnoki címet is megszereztük, minden korábbinál nagyobb buli volt a diadalt követően.”
1997: MTK–BVSC 6–0, 2–0.
"Az első mérkőzésen nekünk minden sikerült, az egy remek együttes volt, úgy éreztem, soha nem fáradok el. Dragóner Attila és Zováth János akkor a vasutasoknál játszott, most újra a fináléban találkozhatunk.”
1998: MTK–Újpest 1–0.
"Ez a meccs is botrányosra sikeredett, a lilák bejöttek a pályára, kicsit feszült volt a légkör. Kuttor Attila akkor játszott olyan keményen, ahogy azt mindig vártuk tőle, és meglett az eredménye: ő szerezte a győztes gólt.”
Ennyi a múlt, de a futballista természetesen már a jövővel, az esetleges hetedik sikerrel törődik, és azt mondja, ha úgy játszanak, mint a szombati találkozó második félidejében, nyerhetnek. Érdekes: ha Szekeres Tamás kicsit korábban, mondjuk 1999 tavaszán érkezik a Lokihoz, már nyolcszoros kupagyőztesnek vallhatná magát. A debreceni hívek mindenesetre bizakodhatnak: eddig ha Szekeres Tamás pályára lépett a Magyar Kupa döntőjében, a végén fel is emelhette a serleget.,

A finálé visszatérő vendége

"Ha nem is lesz annyi brazil, mint a Maracanában, jó néhány honfitársam jelezte, hogy kilátogat majd a Puskás-stadionba” – tudatta lapunkkal a Ferencváros dél-amerikai légiósa, Leandro de Almeaida. A társak által csak Leónak becézett támadó ("Helló, Leo!” – köszönnek rá nap mint nap az Üllői úton) egyébként régi ismerősként tér vissza a pesti nép stadionjába: elárulta, kedden már a harmadik fellépése következik az arénában. Az elsőt még a Haladás játékosaként könyvelhette el, a másodikat pedig immár fradistaként hétfőn délelőtt, a finálé helyszínén tartott gyakorlás keretében.
"Kiváló a pálya, ezt megállapíthattam az edzés során – folytatta a zöldek 10-ese. – Remélem, a gyepen kívül is szuper lesz minden, ahogy hallom, rengeteg Fradi-drukker vált jegyet a meccsre. Óriási élmény lenne húsz-huszonötezer szurkoló előtt megvívni a döntőt. Ennél már csak annak örülnék jobban, ha meg is nyernénk a sorozat utolsó összecsapását.”
Hogy a játékos szerint mi szükséges a diadalhoz? Leandro receptje egyszerűbb, mint Stahl Judité… "Focizni kell” – vágta rá kapásból a ballábas futballista. Később mindezt hosszabban is kifejtette: "Jó, nagyon jó csapat a Debrecen, de állítom, mi még jobbak vagyunk. Vagyis, ha merünk játszani, ha mindenki maximálisan koncentrál, akkor hazavihetjük a serleget. Látom a társaimon, alig várják, hogy kezdetét vegye a finálé, és őket elnézve az is megnyugtat, hogy feszültségnek a nyomát sem fedezem fel az arcukon.”
A brazil támadónak egyébként nem először, hanem másodszor adatik meg az, amiről a legtöbb magyar labdarúgó csak álmodik: pályára lépni egy kupadöntőben. Igaz, az első alkalomról aligha mesél majd szívesen az unokáknak…
"Szombathelyi együttesemmel Győrben az Újpesttel meccseltünk, és addig nem is volt gond, amíg egy egyes állásnál el nem jött a hosszabbítás utolsó perce. Akkor azonban a saját térfelünkön feleslegesen cselekbe bonyolódtam, a rivális játékosai elvették tőlem a labdát, és a támadást góllal fejezték be. Így kaptunk ki… Úgyhogy már most ígérem, ha a meccs végén hozzám kerül a labda, azonnal kibikázom a tribünre…”
Sztorinak sem utolsó: nemcsak Leandro a döntő visszatérő vendége, hanem a játékos tavalyi edzője, Szentes Lázár is.
"A mesterrel szombaton, a debreceni bajnoki után kezet ráztam, bízom benne, kedden megismétlődik ez a jelenet, azzal a különbséggel, hogy a lefújást követően ő gratulál nekem… Az persze örömmel tölt el, hogy brazil győztese mindenféleképpen lesz a Magyar Kupának, hiszen amíg én a Fradiban szerepelek, addig Flavio Pim a Lokit erősíti. Flavio barátommal amúgy hétfőn is beszéltem, sok sikert kívántam neki, hozzátéve, hogy a második helyre is büszkék lehetnek majd…”