Elhunyt Lasz György

2003.05.04. 23:27
Címkék
Életének 56. évében, szombaton elhunyt Lasz György rendőrségi és nemzetközi biztonságpolitikai szakértő, a védelmi tudományok doktora, az In-Kal Security Cégcsoport elnök-vezérigazgatója  tudatta az MTI-vel a cégcsoport vasárnap. Lasz György 25 éves rendőri szolgálata alatt a BM sajtóosztályának vezetője és szóvivője is volt. 1992-ben egészségügyi okok miatt vonult nyugállományba, ekkor alapította meg az In-Kal cégcsoportot. Búcsúztatásáról és temetéséről később intézkednek.
Gyuri bácsit – fiatal kora ellenére így szólította mindenki – jól ismertük mi, labdarúgásról írók is. Cége dolgozott a Fradi, az MTK, a Vasas és a válogatott meccsein. Nem lehetett olyan kérésünk, amelyben ne próbált volna meg azonnal segíteni. Még az is előfordult, hogy az edzői nyilatkozatra vadászó tudósítóra in-kalos mellényt adott, hogy a szakvezetői vélemények a lapzárta szorítása ellenére garantáltan eljussanak az olvasókhoz. A futball mellett a rend, a biztonság megszervezése volt az élete, és feladata kemény, szigorú embert kívánt – ő mégis kedves, segítőkész, mindig mosolygós volt. Így marad meg az emlékezetünkben. Gyuri bácsi, hiányozni fogsz!
Legfrissebb hírek

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
19 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
44 perce

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
1 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
1 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
2 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
3 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik