Újpest - Medgyesi László befejezte

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2003.04.16. 21:24
Címkék
Vége, befejeződött Medgyesi László pályafutása. Az újpesti védő az idén ünnepli 30. születésnapját, ám már nem mint futballista. Hogy mi lesz vele, még ő sem tudja, de az biztos, hogy 2002. április 20-át nem felejti el. Akkor játszott az Újpest Debrecenben, és azon a meccsen rúgott bele Bajzát Péter Medgyesibe. Az eredmény ismert: a lila-fehérek hátvédjének hat helyen szakadtak el a szalagjai a térdében és a csont is eltörött&
A labdarúgó a télen megpróbálta elkezdeni a felkészülést, akkoriban beszámoltunk arról, hogy Medgyesi optimistán vágott neki az edzéseknek. Egy hét sem telt el, amikor ismét fájdalom hasított a térdébe, és abba kellett hagynia a tréningezést. Újabb kihagyás és orvosi vizsgálat következett, amely után kiderült, a védő lába nem bírja a terhelést. Medgyesi László azonban nem olyan futballista, aki feladja a küzdelmet, ismét megpróbálta, de már a kerékpározást sem bírta. A fociról már szó sem esik…–Örülök, hogy most hív, mert éppen nem vagyok orvosnál –fogadta a megkeresést a futballista. –Éppen az autóm futóművét javíttatom, ha már az enyémet nem lehet rendbehozni, legalább a kocsimé legyen rendben…–Hogyan hozta meg a döntést?–Nem volt más választásom. Mindent elkövettem azért, hogy visszatérhessek a pályára, de sajnos nem sikerült. A minap felültem egy szobabiciklire, de öt perc után abba kellett hagynom, mert iszonyatos fájdalmat éreztem. Azzal is szembesülnöm kellett, hogy alacsonyabb osztályban sem tudok majd futballozni, egyszerűen nem tudok kitámasztani és fordulni.–Mi lesz önnel futball nélkül?–Ez egyszerű kérdésnek tűnik, de a választ jelenleg én sem tudom. Fogalmam sincs arról, mihez kezdek majd a jövőben, komolyan el kell gondolkodnom erről. Van egy érettségim, de azzal nem sokra megyek. Nem tudom, mi lesz velem… Illetve velünk, mert egy családért, egy kislányért és egy kisfiúért is felelőséggel tartozom.–Gondolom, konzultált az orovosokkal.–Természetesen és el kell mondanom, hogy doktor Lejkó Dezső kollégáival mindent megtett a gyógyulásomért. Nem sikerült, de erről nem ők tehetnek, csodára még ők sem képesek.–Talán nem kellene felszakítani a régi sebeket, de kikerülhetetlen a kérdés: haragszik Bajzát Péterre?–Nézze, ez egy összetett dolog. Láttam kedden a Debrecen–MTK kupaelődöntőt. Bajzát két gólt szerzett, jól futballozott. Én viszont miatta nem lehettem részese az Újpest Magyar Kupa- és Szuperkupa-győzelmének. Szóval, haragszom rá. Leginkább persze azért, mert én úgy gondolom, hogy szándékosan rúgott belém. Ezt hogy lehetne elfelejteni?–Annak idején egy polgári per is szóba került, amelyben kártérítést követelne Bajzáttól. Hogy áll ez az ügy?–Folyik ez az eljárás, a feljelentést valóban megtettem, de ennél többet egyelőre nem akarok erről nyilatkozni.Az Újpest nem felejti el Medgyesi Lászlót. A klub vezetői gálamérkőzést szerveznek neki, valamint Szlezák Zoltánnak és Véber Györgynek. Információink szerint a meccs május 28-án lesz.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
49 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
51 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
55 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
58 perce

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája