Nem volt szükség a kapukra

A mérkőzésről tudósított: BENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: BENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 21:05
Címkék
Belátható távolságon belül van a második hely&Újpesten a találkozó előtt mindenki arról beszélt, hogy a Siófok elleni kilencven percet letudva már csak négy pont hátrányban lesz a lila-fehér alakulat az ezüstérmes pozícióban lévő MTK Hungáriával szemben, vagyis a hazai szimpatizánsok biztosra vették, kedvenceik legyőzik a Siófokot.
Azt az együttest, amely hatalmas bravúrral kiharcolta a felsőházi rájátszást – sokak szerint a sárga-kékek első hatba kerülése ér annyit szakmailag, mint ha, mondjuk, a Ferencváros megnyerné a bajnokságot… –és nem mellékesen a harmadik legkevesebb gólt kapta az élvonalban. A három pont megszerzése érdekében Szabó András igencsak támadó szellemű együttest küldött pályára, hiszen az előzetesen megadott összeállítással szemben a védő Németh Tamás helyett a támadásokhoz inkább értő, amolyan szélsőszerűen futballozó Simek Péter lett a jobb oldali emberfogó, Farkas Balázs helyett pedig Rósa Dénes kezdett az újpesti középpályán.
Nem lehet azt állítani, hogy tömény izgalmat hozott volna az első húsz perc, a szervezetten játszó Siófok ellen a hazai együttes nem volt képes góllal kecsegtető támadások felépítésére. A vendégek már az újpesti térfélen megtámadták a labdát felhozó lila-fehér védőket, a középpályásaik és a védőik fegyelmezett emberfogással nem adtak területet a fővárosi futballistáknak. Majd fél órája gyömöszölték egymást a felek, amikor először hagyott ki a siófokiak hátsó alakzata, ám a ziccert a hazaiak egyik legtechnikásabb labdarúgója, Radek Sloncík gyermeteg módon elhibázta.
Köztudomású a Csank János edzette csapatokról, hogy a rögzített helyzeteket követően az átlagosnál több gólhelyzetet képesek kialakítani, és bár ezúttal a vendégszögleteket követően nem kellett nagyot védenie Vlaszák Gézának, többször is felszökhetett az újpesti szimpatizánsok pulzusa. Schwarcz Zoltán helyzete már infarktusveszéllyel fenyegette a hazai szurkolókat, ám a vendégek egyébként jól fejelő középpályása ajtó-ablak helyzetben rosszul bólintott. Az első játékrész választ adott arra, hogy a Siófoknál miért csak a bajnokság első két helyezettje, a Ferencváros és az MTK kapott kevesebb gólt, valamint ez a 45 perc arra engedett következtetni, hogy ha csak komoly változás nem következik be a folytatásban, akkor több lesz az Újpest hátránya a második helyezett kék-fehérekkel szemben, mint ahogy azt a hazai drukkerek remélték.
Nem okozott meglepetést, hogy Csank János nem változtatott a jól működő kezdő tizenegyén, azt viszont sokan nem értették, hogy az újpestiek szakmai stábja miért nem küldi pályára a gólveszélyes Horváth Ferencet. Az események az 51. percben pörögtek fel, amikor Radek Sloncík jobb oldali beadása után a labda Koller Ákos karján csattant, a büntetőterületen belül, Szabó Róbert játékvezető azonban továbbengedte a játékot. Nem lett volna meglepő, ha büntetőt ad…
A gólszerzés érdekében a korábban látottnál megpróbált több kockázatot vállalni az Újpest, azonban egy-egy középpályán történő ritmusváltás, szélen való megindulás még csak helyzetecskéket sem eredményezett. És ez még nem volt minden, ugyanis meglehetősen fejetlenül igyekezett támadni a hazai egylet, a védelme túlzottan kinyílt, és csakis Fülöp Zoltánon múlott, hogy a játékrész feléhez közeledve nem jutott előnyhöz a Siófok. Ekkor már igencsak elégedetlenkedett az újpesti közönség, tegyük hozzá, nem alaptalanul. Egyáltalán nem érződött a hazaiak futballján, hogy motiválná őket a tudat, közelebb kerülhetnek az MTK Hungáriához a táblázaton, és bizony a siófoki ellentámadások rendre magukban hordozták a gólveszélyt. Ugyan a döntetlen jó eredménynek számított a vendégek számára, azonban a második félidő megmutatta azt is, hogy a Siófok miért csak az alapszakasz utolsó fordulójában tudta kiharcolni a felsőházi szereplést.
Ennek az oka pedig nem más, mint a sárga-kékek feltűnően gyenge helyzetkihasználása. A korábbi fordulókban ugyanis Csank János csapata többször is úgy játszott döntetlent, avagy éppen vesztette el a mérkőzést, hogy a helyzeteivel kevésbé tudott élni, mint ak-tuális ellenfele. A Megyeri úti összecsapás ezúttal is bőven hozott gólhelyzetet a vendégek számára, ám a mezőnybeli jó megoldások után a somogyi gárda támadói csődöt mondtak a kapu előterében. Az idő előrehaladtával egyre inkább egyértelművé vált, hogy egyetlen találattal ezúttal meccset lehet nyerni, a kérdés, csak az volt, hogy a helyzeteket kialakító Siófok vagy a lehetőségekig tulajdonképpen el sem jutó Újpest talál gólt.
Az előzmények ismeretében nem okozott meglepetést, hogy a találkozó lefújásának a pillanatában érintetlenül maradtak a hálók. Ezen a találkozón a Siófok nem egy pontot szerzett, inkább kettőt a fővárosban hagyott. Aki pedig a találkozó előtt arról beszélt, most a lilák közelebb kerülnek a kék-fehérekhez, csalódottan távoztak.
Az Újpest ebben a bajnokságban harmadszor találkozott az újonc Siófokkal, kétszer a Megyeri úton.
Nyerni egyszer sem tudott.

Mestermérleg

Nem tudtunk mit kezdeni a Siófok nagyon jól megszervezett védekezésével. A pályára lépő játékosaink nem játszottak jól, ám küzdöttek, hajtottak, és az akarásuk ezúttal csak az egy pont megszerzéséhez volt elegendő.
Szabó András, az Újpest vezetőedzője


Voltak lehetőségeink a gólszerzésre, ám a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Egy góllal ezúttal meccset lehetett volna nyerni, és bár valamivel közelebb álltunk a győzelem megszerzéséhez, mint a riválisunk, nem érzem kudarcnak a döntetlent sem.
Csank János, a Siófok vezetőedzője

Fény és árnyék

A Megyeri úton valóban megadják a módját a csapat hazai mérkőzéseinek, a rendezők a debreceniekhez hasonlóan a meccsek előtt is tartanak sajtótájékoztatót a két vezetőedző részvételével. Az újságírókat maximálisan kiszolgálják Újpesten, és ez már csak azért is figyelemre méltó, mert sok helyütt az élvonalban még arra sem képesek, hogy a mérkőzések után egy asztalhoz ültessék a szakvezetőket.

Magyarországon Újpesten vezették be elsőként az UEFA által is javasolt és külföldi kluboknál már jól bevált, úgynevezett szurkolói törzskártyát (igaz, a rendszer maga még a liláknál sem működik, de az ehhez szükséges feltételek tulajdonképpen már megvannak). A kártya adott esetben a renitenskedő drukkerek azonosításában nyújthat segítséget, ám a vezetők úgy döntöttek, a rájátszásban már nem kell a belépő kifizetésekor felmutatni a szurkolói igazolványt.

Percről percre

2. perc: Grósz adott be félmagasan a jobb oldalról, a hazai védők közül kibújó Csordás lövés helyett fejjel próbált veszélyeztetni, de 11 méterről, gyengén a jobb kapufa mellé bólintott.
21. perc: Korszerű akciót mutatott be az Újpest. Rósa Dénes fordította át a labdát a bal oldalról a jobb oldalon felfutó Simekhez,
Koller Ákos (jobbra) jobbára megnyerte a Kovács Zoltánnal vívott fejpárbajokat (Fotó: M. Németh Péter)
Koller Ákos (jobbra) jobbára megnyerte a Kovács Zoltánnal vívott fejpárbajokat (Fotó: M. Németh Péter)
Koller Ákos (jobbra) jobbára megnyerte a Kovács Zoltánnal vívott fejpárbajokat (Fotó: M. Németh Péter)
aki egyből továbbjátszott Sloncíkhoz. A cseh légiós középre ívelt, de a jól helyezkedő Kuttor fejjel felszabadított a 11-es pontnál ólálkodó Kovács Zoltán elől.
28. perc: Majd fél órát kellett várni az első igazán veszélyes hazai támadásra. Rósa Henrik saját térfeléről kitűnő ütemben indította a jobb oldalról középre behúzódó Sloncíkot, aki saját térfeléről indulva három siófoki védő között egyedül törhetett kapura. Már a tizenhatoson belül járt, ám úgy tűnt, későn, rossz ütemben próbált ballal kapura lőni tíz méterről, így a kapujából jó ütemben kilépő Németh Gábor lábbal bravúrral védett.
33. perc: Koller adott középre a hazai térfél közepéről jobb lábbal, a lesre játszó újpesti hátvédek megfeledkeztek Schwarczról, aki óriási helyzetben hét méterről alig fejelt a jobb kapufa mellé.
51. perc: Sloncík a jobbösszekötő helyéről adott középre, a menteni igyekvő Koller kezéről lepattant a labda, a játékvezető azonban nem adott büntetőt.
66. perc: Schultztól kapott jó labdát Fülöp a hazai tizenhatos előterében, a Siófok támadója nagy lendülettel áthámozta magát az asszisztáló újpesti védelmen, már lövőhelyzetben volt, de jobbal kilenc méterről néhány centivel a bal felső sarok mellé lőtt.
81. perc: Korolovszky előbb remekül szerzett labdát a Siófok térfelén, majd ahogy illik, megindult a kapu felé is, ám a jobb oldali ötös sarkánál szembe találta magát Kollerrel. Korolovszky ettől szemmel láthatóan zavarba jött, toporgott egy keveset, majd a lehető legrosszabbb megoldást választva, hosszan tolta meg a labdát, ráadásul az nem érintve a siófoki védőt, kicsorgott az alapvonalon túlra.
85. perc: Tamási ezúttal is nyerő ember lehetett volna. A fokozódó újpesti nyomásban Kovács Zoltán jobbal adott középre, a hosszú oldalon Tamási elé került a labda, aki nem tudott igazán ráfordulni a lövésre, így Németh Gábor hárítani tudott, Tamási szerencséjére azonban újból hozzá került a labda, ekkor azonban jobbal a kapu fölé emelt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik