A csatár is hergeli magát

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 22:01
Címkék
 Csalódott lenne, ha a csapatának már június huszonegyedikén vagy huszonkettedikén pályára kellene lépnie? Hm& Ez azt jelentené, hogy semmit sem nyertünk, és a nemzetközi porondra csak az Intertotó-kupán keresztül léphetünk ki, ugyanis az ön által említett napokon rendezik a sorozat első fordulóját, mi pedig biztos, ami biztos, beneveztünk rá  felelte Szentes Lázár, a DVSC-MegaForce vezetőedzője.
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
Marius Sumudicával (piros mezben) elégedett Szentes Lázár: a légiós tud küzdeni
– Az együttes célja tehát a nemzetközi kupaszereplés.
– Nem. A célunkat már elértük azzal, hogy a bajnokságot a felsőházban folytathatjuk, azaz bekerültünk a legjobb hat közé, és a Magyar Kupában elődöntőt játszhatunk. Az már más kérdés, hogy megelégszünk-e az eddig elért eredményekkel. A jelenlegi helyzetben új kihívásoknak akarunk megfelelni. Ha azt mondom, hogy az idei szezonban még tizenkét tétmérkőzésen szeretném a kispadról irányítani a csapatomat, akkor azt hiszem, egyértelműen fogalmazok.
– Tíz meccs a rájátszásban már biztos, a plusz két találkozót pedig a Magyar Kupa adná – a döntővel együtt.
– S még valami: mindet meg akarjuk nyerni.
– Már pénteken elkezdhetik a sort. Mire gondolt, amikor megtudta, hogy a rájátszás első körében a Győrt fogadják?
– Az itthoni kezdés elvileg kedvező, de visszautalnék az előbbi mondatomra, ha valamennyi összecsapást hozni akarjuk, lényegtelenné válik, hogy kivel és hol mérkőzünk.
– A második kör kezdete előtt ugyanúgy kilenc pont a hátrányuk a jelenlegi elsővel szemben, mint az őszi szakasz zárásakor. Balszerencse, hogy nem sikerült csökkenteniük a különbséget?
– Nem hiszem, véleményem szerint ugyanis a szerencse hosszú távon kiegyenlítődik. Ezzel együtt fenntartom, hogy a Zalaegerszeg elleni találkozót nem kellett volna elveszítenünk. Ennél tovább viszont nem mennék. Objektívan nézem a meccseinket, amint lefújják őket, történelemmé lesznek. Számomra nem léteznek "ha”-val kezdődő gondolatok, mert megválaszolhatatlanok. Mi lett volna, ha a legutóbbi fordulóban nulla nullánál a békéscsabaiak kapufái közül az egyik gól? Fogalmam sincs. Illetve, vezet a Békéscsaba. Tényszerűen viszont mi nyertünk három nullára. A meccsekről készült videofelvételeket azonban mindig elemezzük, de az akkor elhangzottak már belügynek számítanak. Csakis a csapatra tartoznak.
– Az utolsó videózáson már Bajzát Péter sem civilként vett részt.
– Bajzát Péter felépült a sérüléséből, teljes értékű edzésmunkát végez, és ha a pénteket még nem is, a közeljövőt illetően biztos vagyok benne, mindent elkövet, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba. Úgy tűnik, hogy román csatárunk, Marius Sumudica is megtalálta őszi önmagát, hergeli magát. Nekem, mint edzőnek az is feladatom, hogy ezekkel az erőkkel okosan gazdálkodjam. Örömteli, hogy az októberben lábszártörést szenvedett Balog Zsolt is újra velünk gyakorol, igaz, egyes feladatokat csak óvatosan végezhet.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
37 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
38 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik