Tamási Zoltán jókor kiáltott

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2003.04.06. 20:41
Címkék
Átmeneti állapotok uralkodnak Sopronban. A Káposztás utcai stadiont  csak azért nevezhetjük így, mert a gyepszőnyeg még megvan, sőt a kapuk és a kispadok is éktelenkednek, viszont az egyik oldalon homokdombok állnak a lelátó helyén, a másikon pedig csak állóhely van  jelenleg átépítik, s így nincs öltöző, nincs klubház.
Sőt, szombaton a kosárlabdacsarnokban sem húzhatták meg magukat a csapatok, mivel ott a rendőrök cselgáncs Európa-bajnokságát rendezték. Így az együttesek átöltözve buszoztak el a pályához az NB II-es SVSE létesítményéből, s a szünetben is a járművekben tartották a taktikai értekezletet. Ehhez képest csekélységnek tűnik, hogy a találkozó után elmaradt a sajtótájékoztató. Legalábbis azoknak, akik hallgattak Bognár György klubigazgatóra, aki a lefújás előtt azt mondta, hogy az edzőket felviszik a sajtóhelyre. Nos, ott a trénereket hiába vártuk, a két szakember csak azokkal állt szóba, akik nem hittek a soproni elöljárónak és a bajnoki végét követően azonnal rohantak a buszokhoz. Komjáti András, a hazaiak edzője lapunknak csak kisebb rábeszélés után, a busz ajtajából visszafordulva nyilatkozott, Szabó Andrást, az újpesti szakvezetőt pedig csak telefonon sikerült elérni. Vagyis manapság Sopronban nem könnyű a helyzet… Na és persze vendégként pontot szerezni sem túl egyszerű, ez többek között az MTK-nak sem sikerült. Az Újpest viszont győzött a bordó-szürkék otthonában, a győzelmet jelentő találatot egy védő, Tamási Zoltán szerezte. "Az biztos, hogy ilyen körülmények között még nem készültem a mérkőzésre, pedig nem ma kezdtem a pályafutásom –mondta Tamási Zoltán. –Buszban még sosem hallgattam végig a taktikai utasításokat. A gól előtt a tizenhatosunknál én szereztem meg a labdát és miután lepasszoltam, már sprinteltem is előre. A felezővonalat átlépve már üvöltöttem is Rósa Henriknek, hogy jövök a túloldalon és passzoljon nekem. Én szabadon maradtam, így becsúszva a kapuba tudtam passzolni. Úgy tűnik, kezd összeállni a védekezésünk is. A támadóink közé pedig visszatér sérülése után Horváth Ferenc, így vele, Tokody Tiborral és Kovács Zoltánnal ismét összeállhat az élvonal legeredményesebb csatártriója. Ettől a hármastól pedig retteghet mindenki.”A lila-fehérek az utolsó két bajnokin nem kaptak gólt, ez pedig utoljára 2000 áprilisában fordult elő.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
3 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
3 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik