Amikor szabad a pálya

Ötvennyolc éves korábban elhunyt Molnár Dániel, a Magyar Rádió munkatársa.

Mezey György:

Mezey György: – Újra és újra elszorul a szívem. A szakmáját és a sportot alázattal szolgáló embert ismertem meg benne, példa lehet valamennyi, médiában dolgozó fiatal számára. Mindig a szeretetet, a tiszteletet éreztem benne, soha nem volt gyűlölködő.
Hajdú B. István: – Egy éve a Moldova elleni barátságos meccsre utaztunk együtt Chisinauba. Csak Dani rendkívüli nyelvérzékének köszönhető, hogy a taxiként szolgáló öreg Wartburggal valahogy eljutottunk a szállóba. A szakma volt neki a legfontosabb, emlékszem, együtt laktunk a moldovai válogatottal, és mert ott azért nincsenek ismert sztárok, nem nagyon ismertük őket. Dani tőlem kérdezte: ki a legjobb náluk? Hirtelen egy légiós, bizonyos Clescenco neve jutott az eszembe, bár nem tudtuk, ki lehet ő, de ez nem volt gond: Dani oroszul elrikkantotta magát: "Clescenco urat interjúra várják a recepciónál”, és nem sokkal később a Sportvilág hallgatói máris tudhatták, mit vár a játékos a meccstől. Emellett közismert volt rendkívüli tájékozottságáról, és mesélőkészségéről. Ha már ezt a meccset hoztam szóba: a chisinaui folyóról hosszasan tudakozódott, hogy az információkat beépítse a közvetítésbe. Azért Moldova nem az álmok országa, de Daniban annyira erős volt az élet szeretete, hogy ő még ott is jól érezte magát, és így szórakoztatta a közelében lévőket.
Nyilasi Tibor: – A döbbenet szorítja a torkom. Azt érzem, amit egykori játékostársaim, sőt, vagy Simon Tibor halálakor: egyszerűen nem hiszem el, hogy ez igaz. Rendkívül sokoldalú ember volt, nemcsak a sport érdekelte. Egyszer egy hatvanperces beszélgetésre hívott a rádióba, és bevallom, kissé ódzkodtam: a sablonos kérdéseken átrágjuk magunkat húsz perc alatt, mit csinálunk egy órán át? Tévedtem: életem egyik legkellemesebb beszélgetése volt, észrevétlenül elszaladt az idő, sőt, a végén a szerencsejátékokról, a kártyáról, a lóversenyről faggatott, kiderült, ebben a témakörben is igazi szakértő. Szeretett élni, az élet neki egy játék volt.
Szántó Imre: – Tizenhárom éve jó barátságban voltunk, sokkolt a halálhíre. Bennem az marad meg, hogy bár a világon mindenhol megértette magát, mennyire fontos volt neki a magyar nyelv. Tisztán, érthetően, szóval, szépen beszélt magyarul, öröm volt hallgatni. Magam láttam a kézírását, ahogy lejegyzetelte, amit a rádióban mondani akart, és akkor sem más számára olvashatatlanul firkált, hanem gyöngybetűkkel írt. Igen, bennem azok a fantasztikusan szép betűk maradnak meg róla.
Csank János: – Késő este kapcsolgattam a tévét, amikor az egyik adón mondták, mi történt. Először nem is jutott el a tudatomig, csak néztem, nem is értettem, amit hallottam. Rengetegszer találkoztunk, sokat beszéltünk, riportokat csinált velem, ha belegondolok, semmi jel nem utalt erre. És ha azt mondom, én ötvenhét vagyok… Nagy bohém volt, emlékszem, egyszer Groningenben játszottunk a Váccal, a meccs előtt tíz perccel azt látjuk, hogy Dani megy ki a magyar drukkerekhez, és rögtönzött góltotót szervez, ő a bankos, és gyűjti be a pénzt. Sokat nevettünk, hogy mi már frászban vagyunk, ő meg nyüzsög, hogy játszhasson. A kilencvenes világbajnokságon ő közvetítette az angol–német elődöntőt, az angolok fehér mezben, a németek tőlük szokatlan módon zöldben játszottak, és Dani (istenem, ő is ember volt, tévedhetett), öszszekeverte őket az első percekben. Mindig zrikáltam: Danikám, ha én hibáznék így, mint mondanál rólam, hol lehetnék edző? Ô is csak nevetett: Jancsikám, mit tegyek, nem szóltak, hogy akkor egyszer már a meccs előtt mezt cseréltek…

A 2004-es Európa-bajnokság 4. számú selejtezőcsoportjában: Lengyelország–Magyarország 0–0. Egybehangzó vélemények szerint a helyzetek alapján reális a döntetlen, a magyar csapat három mérkőzés (ebből kettő a tavalyi világbajnokságon látott együttesek otthonában) után veretlen.

Helyzeti elônyben – Tököli Attila hibázott, de a svédek ellen lendíthet a válogatotton

Nyilasi: – Dagadó kebellel mondhatnám, keressük meg, amit az esélyekről mondtam, az érdem persze nem az enyém, hanem a játékosoké. Örülök, hogy jó jósnak bizonyultam. Bízom abban, az leszek most is: száz százalék, hogy megverjük a svédeket.
Mezey: – A magyar válogatott példás módon, célfutballt játszva hozta azt az eredményt, amit a magyar közvélemény várt tőle. Hallom, hogy sokak szerint bátrabb játékkal nyerhettünk volna, de a futballban nincs "ha”. A szerdai mérkőzés akár el is döntheti, eljut-e a csapat az Európa-bajnokságra.
Csank: – Jó úton haladunk. A csapat nem kockáztatott, biztonságos védekezésből indult előre, és voltak is helyzetei. A lengyelek is féltek, nem nyíltak ki, ezért nem volt látványos a találkozó, de a látványt nem pontozzák. A svédek ellen is legalább ilyen nehéz dolgunk lesz.
Szántó: – A két csapat múltja tiszteletet parancsol, de régen láttam lengyel csapatot ilyen rossz formában. Feszültek, izgatottak voltak, és ez a mieinkre is hatással volt. Igaz, nehéz volt úgy játszani, hogy az ellenfél türelmetlenül, csapkodóan futballozik.
Hajdú B.: – Kiderült, hogy semmivel sem vagyunk gyengébbek egy vébé-résztvevőnél, sem csapatként, sem az egyéni képességeket tekintve, valóban, Király Gábor nyugodtan védhetne a Liverpoolban. Tököli Attila és Emmanuel Olisadebe is csaknem azonos tudású csatár, és nemcsak azért, mert mindketten nagy helyzetben rontottak. A svédek ellen jó lenne győzni, de szerintem a legfontosabb a két, lettek elleni találkozó lesz. Ha azt a kettőt megnyerjük, és San Marinóban is győzünk, már tizennégy pontunk lesz, ha a lengyeleket verjük itthon, már tizenhét, de ahogy a többi selejtezőt nézem, pótselejtezőn csak olyan csapattal találkozhatunk, amely van olyan erős, mint ebben a csoportban bárki – vagy még erősebb. Az esélyeink sokkal nem nőttek, de egy rivális kilátásait csökkentettük.

A Magyar Televízió kettes csatornáján volt látható a chorzówi mérkőzés. Ragáts Imre, az MTV ügyvezető alelnöke szerint azért került az országban nem mindenhol fogható adóra a közvetítés, mert az a nézettségben nem vetélkedhet a meccsel egy időben sugárzott Kató néni kabaréja című műsorral.

Hajdú B.: – Nem akarom az alelnök urat kritizálni, de több szempontból is felháborító az eset. Először: a közszolgálati adónak feladata mindenhol fogható csatornán adni egy ilyen meccset. Másodszor: nem értem, ha megveszik a meccset piaci áron, miért nem értékesítik úgy, ahogy lehetne? Harmadszor: minden tiszteletem a Kató nénit alakító Ihos Józsefé, de a nézettségi adat egész egyszerűen nem igaz. Szerintem még Kató néni is a meccset nézte. Nem hinném, hogy a vébén az angol–brazil meccset félrelökték volna, mert Benny Hill vagy Mr. Bean ment a főadón, pedig ezek mulattatják az angolokat annyira, mint bennünket Kató néni.
Mezey: – Ha ezt komolyan mondta, akkor ez a pali, bocsánat, úr, nem a Földön él. A nemzeti válogatott Eb-selejtezőjét már csak mint magyar embernek is kötelessége lett volna olyan adón közvetíteni, amelyen mindenki láthatja. Nem hiszem, hogy ne lenne nyilvánvaló, milyen érdeklődés kíséri a válogatott meccseit. Ez az ember nem a televízió vezetésébe, hanem Kató néni kabaréjába való, kendővel a fején. Még egy fakanál is lehet a kezében.
Szántó: – Azért itt az MLSZ felelőssége is szóba kerül. Talán a szövetségnek kellett volna lépnie, hogy a döntést megváltoztassák.
Csank: – Én nem Kató nénit néztem, pedig csípem a műsort, de most el lehetett volna tenni más időpontra. A nézettségi adatokat pedig amúgy is mindig fenntartásokkal kezelem.
Nyilasi: – Ez röhejesebb, mint a Kató néni. Azt hiszem, Ragáts úr az ötvenes-hatvanas évek hangulatát szeretné visszahozni, amikor gyerekként az Ágnes cukrászda kirakatában lévő Kékes vagy Tavasz márkájú készüléken néztük a meccseket. Jó ötlet, hiszen igazabb, barátibb volt a légkör, bár az is igaz: akkor ugyan nem tudtuk, ki irányítja a televíziót, de a meccset adták.

Kínos baki Chorzówban: a mérkőzés előtt technikai okok miatt nem hangzott fel a magyar Himnusz. A szervezők kérésére a Lengyelországba érkezett magyar drukkerek énekelték el a nemzeti dalt, a spontán előadást a hazai szurkolók vastapssal honorálták.

Nyilasi: – Példátlan eset, de ahogy hallom, a szervezők mindenkitől elnézést kértek, vezetőktől, játékosoktól, még talán a stopliktól is. Ezzel együtt lám, egy baki hozta felszínre ezt a szép gesztust, és nem a botrányról, a verekedésről szólt a történet. Remélem, ezt senki nem felejti, és a lengyel (meg a svéd és a lett) drukkereket hasonlóan meleg fogadtatásban részesítik a magyar nézők. Annál nagyobb blamát el nem tudok képzelni, hogy miután minket megtapsolnak, mi összeverjük a vendégeinket. Szóval: ez az eset jusson mindig eszünkbe!
Csank: – A Himnusszal gond van, olvastam, hogy az utánpótlásmeccsen félbeszakították – akkor már inkább el se kezdjék. Jól sült el a dolog, bár a nemzetközi szövetség szankcionálja majd a hibát, még ha nyilvánvalóan nincs is szándékosság az ügy mögött.
Hajdú B.: – A lengyelek hallottak már a mi Lindánkról, ezért a közönséget kérték fel, és nem azt mondták: énekelje a Himnuszt egy Király! Sajnos technikai okok miatt a drukkerek előadását nem rögzítették, pedig CD-n kiadva sikerre számíthatna. Lettországba mindenesetre akkreditáltassuk a veresegyházi asszonykórust is.
Mezey: – Ebben a gyűlölködő világban alig van példa arra, hogy egy európai stadionban egy másik nemzetet elfogadjanak, hogy ilyen tiszteletet kapjon a vendégcsapat. Felemelő érzés volt. Ha nem Kató nénit nézte, Ragáts úr is láthatta, milyen megható érzelmeket képes kiváltani egy futballmeccs.
Szántó: – Sajnos a mieinkben a pályán nem volt olyan erős a helyzetfelismerés képessége, mint a szervezőkben.

Kispesten Bárányos Zsolt fizetése 750 ezer, Laczkó Árpádé 335 ezer forint, Marius Sasu 40 ezer forintot kap.

Mezey: – Miről, kiről szól ez az egész? Egy hatalmas show, megmutatom azt a fizetést, amit én adok a játékosoknak. A rendteremtés nem ez, hanem az, ha annyit ad nekik, amennyit megérdemelnek. Ha egy közepes futballista azt mondja, tízet kér, nem az a karakán vezető, aki ezt megadja, de szétkürtöli, hanem aki azt mondja: csak ötöt adok, ha nem elég, nyugodtan elköszönhetsz. Mit akar ezzel megoldani? Szerintem azt, hogy ha valaki ezek után mellé rúgja a ziccert, azt szidják: ennyi pénzért bénázol? Gyerekes gondolkodás ez, főleg ha benne van a szerződésben, hogy titkosak az adatok, így ez a lépés nem korrekt.
Nyilasi: – Kívánom a magyar utánpótlásban dolgozóknak (így magamnak is), hogy annyi legyen a fizetés, mint egy átlagos kispestinek. Sasu negyvenezer? Ha az forint, akkor… Ezt nem kommentálom.
Csank: – Az osztrák harmadik ligában keresnek ennyit, de aki sokallja, ne felejtse: ezek a fiúk harminckét évesen új életet kezdenek, és addig kell valamenynyi pénzt félretenniük. A közlést vártam, de szerintem jogilag támadható, a futballisták nem alkalmazottak, hanem vállalkozók, egy gazdasági társaság pénzügyi adatait közzétenni gyaníthatóan jogszerűtlen. Mit akartak ezzel elérni?
Hajdú B.: – Sasu összege stimmel, csak nem forintban. Ha mégis forint, akkor jön a régi nóta: a baj az asztal alatti pénzekkel van. A törekvés nemes, a megoldás nem. Az átigazolási díjak legyenek nyilvánosak, magánszerződést nem feltétlenül jó ötlet kiadni.
Szántó: – Csak azt nem értem, Sasut hogy büntetik? Ha késik két edzésről, oda a fizetése. Azt hiszem, Kovács Attila belebetegszik, ha három napig nem beszélnek róla, de kitalálta, hogy irányíthatja magára a figyelmet, ha a közvélemény a válogatottal foglalkozik. Jövő héten is kitalál valamit, hogy téma lehessen.