MTK - Otthon pihenhetnek a műtött futballisták

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.03.29. 20:48
Címkék
Noha a pénteki edzőmérkőzésen 32-es vereséget szenvedett az MTK Hungária Székesfehérvárott, Egervári Sándor, a listavezető kék-fehérek vezetőedzője nem volt bosszús a találkozót követően.
"Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, a szünetet követően aztán fölénk kerekedett a Videoton – értékelte a látottakat a mesteredző. – A sérültjeink és a válogatottaknál szereplő labdarúgóink távollétében tartalékosan álltunk fel, de ez sokáig nem látszott a játékunkon. Értékesnek tartom a mérkőzést, hiszen több, előzőleg felvetett kérdésre is választ kaptam. Így például arra, hogy a román Catalin Litával egyértelműen erősödhet a támadójátékunk, hogy Zavadszky Gábor betegségét követően újra közelít őszi formájához, amit gólja is bizonyít. És persze azt is lemérhettem, hogy az öt pályára lépett junior- labdarúgónk közül kire számíthatok tétmérkőzésen is.”Szombaton elhagyhatta a kórházat az MTK két csütörtökön műtött labdarúgója, Győri János és Némethy László. Győri idén tavasszal hosszú kihagyást követően léphetett ismét pályára a kék-fehéreknél, de egy tisztító műtétet még feltétlenül el kellett végezni a térdében, amire a mostani kéthetes bajnoki szünetben került sor. A védőnek háromhetes mankózást követően hosszú rehabilitációs kezelésen kell részt vennie (gyógytorna, lassú, erősítő futóedzések), és előreláthatólag három hónap múlva állhat ismét Egervári Sándor rendelkezésére, azaz a jelenlegi bajnokságban már nem lép pályára.A másik műtéten átesett játékosnak, Némethy Lászlónak szintén a múlt évben sérült meg a keresztszalagja, neki csütörtökön szalagpótló műtétet hajtottak végre a lábában. Az ő felépülése hosszabb időt vesz igénybe, leghamarabb hat hónap múlva, szeptemberben játszhat újra bajnoki mérkőzést. Jó hír azonban az MTK-szurkolóknak, hogy a műtétet végző orvos véleménye szerint mind a két operáció jól sikerült.
Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
16 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
24 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik