Monor-Celldömölk 2-0: Sírógörcsöt kapott a labda

Vágólapra másolva!
2003.03.22. 21:08
Címkék

GÓLSZERZÔ
Lengyel R. a 13. percben a Bajiról elépattanó labdát négy méterről lőtte a kapu közepébe (1–0). Kerepeszki a 87. percben 18 méterről bombázott a jobb felső sarokba (2–0)

SÁRGA LAP
Kajli (Lengyel M. buktatásáért) az 52. percben

SZÖGLETARÁNY: 10:1 (6:1)

Aktívabban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, a 10. percben már 4:0 volt a szögletarány és ezt a mezőnyfölényt gólra is váltotta a szemfüles Lengyel Roland révén a Monor. A találat szemmel látható zavart okozott a Celldömölknél, a vendégek igazi gólhelyzetet az első félidőben nem is tudtak kialakítani, míg monori oldalon Lengyel és Danyis Attila lövése riogatta Baji Tamást. Fordulás után mindent egy lapra feltéve rohamoztak a vendégek, de helyzet ismét a Monor előtt adódott: Lengyel a 49. percben egy méterről pörgetett fölé. A látogatók görcsösen támadtak, de a kaput továbbra sem találták el. A 63. percben Takács Béla, a 71. percben Hollósi Ferenc lőtt fölé. A kinyíló vendégvédelem mellett állandó gólveszélyt jelentő monori kontrák végül eredményt hoztak: a 87. percben Kerepeszki Zoltán gólja eldöntötte a mérkőzést, így az MSE ötről nyolcra növelte pontjai számát. Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.

Mestermérleg
Gubucz László:
– Ezt a győzelmet felejthetetlen intézőnk, Bajári Bálint emlékének ajánljuk.
Horváth Tamás: – Ha nálunk volt a labda, sírógörcsöt kapott szegény. Szorult helyzetünkre ez a játék még rátett egy lapáttal.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
1 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
1 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
2 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik