Megúszták a büntetést

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2003.03.17. 21:39
Címkék
Kifejezetten jó napja volt az Újpestnek vasárnap. A lila-fehérek könnyedén győztek Kispesten, és ezzel már matematikailag is bejutottak a felsőházba  a Győr pontszámban még beérheti a csapatot, ám az egymás elleni eredmények a Megyeri útiaknak kedveznek , és visszavették a Debrecentől a harmadik helyet.
A Békéscsaba–MTK-mérkôzés tudósításában tévedésbôl felcserélôdött a Fény és árnyék. Természetesen a rovat „Fény” részébe illett a hír, miszerint a tavaly elhunyt csabai sportvezetô, Dénes Zoltán posztumusz kitüntetést kapott a helyi önkormányzattól. A hibáért elnézést kérünk.
A Békéscsaba–MTK-mérkôzés tudósításában tévedésbôl felcserélôdött a Fény és árnyék. Természetesen a rovat „Fény” részébe illett a hír, miszerint a tavaly elhunyt csabai sportvezetô, Dénes Zoltán posztumusz kitüntetést kapott a helyi önkormányzattól. A hibáért elnézést kérünk.
Kovács Zoltánnak különösen sikeres volt a találkozó, hiszen a csatár két gólt szerzett, ezzel a góllövőlista élén beérte Illés Bélát. Talán ennél is nagyobb öröm a liláknak, hogy Németh Tamás és Vanczák Vilmos –a két, a társak sérülése, illetve eltiltása miatt beugró fiatal –igen jó teljesítményt nyújtott.
– A sok rossz előjel után sikerült győznünk –mondta Kovács Zoltán. –Mindenki elégedetlen volt az eddigi teljesítményünkkel, az eredményekkel. Ráadásul vasárnap olyan csapattal kellett összecsapnunk, amelyiknek égetően szüksége van minden egyes pontra. Szóval nekünk kellett volna görcsösebbnek lennünk, de ennek nyoma sem volt, és a győzelmünkkel sikerrel megúsztunk egy komolyabb büntetést is. Az első két meccs után ugyanis már zsebbe kellett nyúlnunk, de igazán akkor kellett volna komoly pénzt fizetnünk, ha elbukunk Kispesten.
–Érdekes futballisták önök újpestiek… Igazából akkor játszottak jól ősszel is, ha a vezetők büntetést helyeztek kilátásba. Nem lenne egyszerűbb, csak úgy, a prémiumért, a sikerért jól szerepelni?
–Már én is gondolkodtam azon, hogy ha nem megy jól a játék, akkor önként jelentkezünk egy kis büntetésért… A tréfát félretéve: nagyon mérges vagyok, hogy mindig eljutunk erre a pontra. Sokkal jobb lenne nekünk is, ha nem haragudnának ránk a vezetők és a szurkolók. Szerencsére azonban most is megúsztuk a büntetést, de ez semmit sem ér, ha nem győzzük le a Békéscsabát szombaton. Egy percig nem ünnepeltünk a vasárnapi mérkőzés után, s a hétfő sem volt szünnap.
– A siker mellett ön annak is örülhet, hogy élre került a góllövőlistán, tizenhárom találattal holtversenyben Illés Bélával.
–Ez valóban jó hír, de elhiheti nekem mindenki, hogy ez nem foglalkoztat. Most csak az érdekel, hogy az együttes eredményes legyen, a többi nem számít. Egyébként, ha a gárdának jól megy, akár gólkirály is lehetek.
–Mit szólt az ön mellett lehetőséghez jutó fiatalok teljesítményéhez?
–Nemcsak az volt a fontos, hogy pályára léphettek, hanem az, hogy mindketten jól futballoztak. Németh az első gól előtt remek passzt adott nekem, Vanczák pedig eltüntette a pályáról Torghelle Sándort, aki így szinte veszélytelen is volt a kapura. Azt gondolom, hogy szép jövő áll előttük.
Egy érdekesség a statisztikusoknak: vasárnap az Újpest megszerezte a négyszázadik gólját a Kispest ellen. A jubileumi találatot Rósa Henrik jegyezte –egyébként ez volt a harmadik a négy vendégtalálat közül.
Statisztika
Kispest Újpest
Házi gólkirály Piroska, Torghelle 6-6 Kovács Z. 13
Forma (előző) 20% (40%) 53% (40%)
a legutóbbi Újpest (o) 1–4 Kispest (i) 4–1
öt bajnoki MTK (i) 1–2 Siófok (o) 1–1
mérkőzés Dunaferr (o) 1–0 FTC (i) 0–1
alapján: FTC (o) 1–2 ZTE (i) 3–3
Sopron (i) 2–4 Győr (i) 3–1
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét Fradi-mezben

Labdarúgó NB I
12 perce

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
31 perce

Európai kézilabdaligák: tíz magyar gól Brassóban, nyolc a Plockban

Kézilabda
50 perce

Vívás: „Szeretném szépen zárni a junioréveket” – Papp Zsadány

Utánpótlássport
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
1 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik