Nehéz jól dönteni oxigén nélkül

Vágólapra másolva!
2003.03.13. 21:26
Címkék
Fegyelmezett, pontos, célratörő futballal nyert szerda este az MTK Hungária az egyelőre csak alakulgató Kispest-Honvéd ellen. A hazaiak az első és a második félidő elején gyors, ötletes játékot produkáltak, s ennek eredményeként született mindkét góljuk. Honi viszonylatban jó mérkőzést láthattak a szurkolók, s a vereség (21) ellenére a kispestiek piros-fekete mezébe bújt vendégdrukkereknek sem kellett lógó orral távozniuk a Hidegkuti-stadionból.
Ami a kispestiek dicsérete: Ôze Tibor együttese nyílt támadófutballt játszott, míg a kritikája az, hogy talán ha a mérkőzés végére nem fogy el a játékosok ereje, akár meglepetés is születhetett volna. Ám oxigén hiányában nehéz higgadt döntéseket hozni. Ez leginkább a kispestiek tehetségesnek tartott futballistájára, Torghelle Sándorra igaz. A támadó az első félidő hajrájában látványos góllal egyenlített, s talán a mérkőzés hősévé is válhatott volna, ha a második félidőben is a játékkal foglalkozik. Torghellének ugyanis olyan tulajdonságai vannak, amelyek a magyar mezőnyben átlagon felüli játékossá tehetnék, csakhogy… Csakhogy szólni kell a rá egyre inkább jellemző vitatkozós stílusról is, arról, hogy a második félidőben szinte ámokfutóként közlekedett a pályán. Semmi mással nem törődött, csak azzal, hogy – finoman fogalmazva – borsot törjön az MTK-védők orra alá. Ezzel még nem is lett volna baj, ha szép cselekkel, gyors elfutásokkal teszi mindezt, azonban a csatár a látványos megoldások helyett csípett, rúgott, alattomosan utánarúgott ellenfeleinek. Veszekedett, vitatkozott, kivonta magát a játékból. Az átlagon felüli osztályzatot – hatost – az első félidei teljesítményéért kapta. Torghelle Sándor tehát akkor válhat igazán jó labdarúgóvá, akkor lehet igazán hasznos tagja a Kispestnek, ha úgy futballozik, ahogy azt szerdán tette – az első félidőben. Persze ahhoz, hogy a játékos fejében rend legyen, szükség lenne az edzői pedagógiára is.
Statisztikák
MTK Kispest
Házi gólkirály Illés 13 Piroska 6
Forma (előző): 80% (66%) 40% (40%)
Kispest (o) 2–1 MTK (i) 1–2
Siófok (i) 1–0 Dunaferr (o) 1–0
FTC (o) 0–1 FTC (o) 1–2
ZTE (i) 2–1 Sopron (i) 2–4
Győr (o) 2–0 Békéscsaba (o) 2–0
Statisztikák
MTK Kispest
Házi gólkirály Illés 13 Piroska 6
Forma (előző): 80% (66%) 40% (40%)
Kispest (o) 2–1 MTK (i) 1–2
Siófok (i) 1–0 Dunaferr (o) 1–0
FTC (o) 0–1 FTC (o) 1–2
ZTE (i) 2–1 Sopron (i) 2–4
Győr (o) 2–0 Békéscsaba (o) 2–0
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
4 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
4 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik