Ezúttal nem várható gólszüret

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.03.11. 20:56
Címkék
Emlékezetes meccset játszott az őszi idényben a két együttes, a Bozsik-stadionban az akkor listavezető MTK Hungária a hajrában kerekedett vetélytársa fölé, és 53-as győzelmet aratott.
MTK Hungária

1 Hajdu
2 Molnár Z.
17 Szmiljanics
6 Elek
14 Füzi Á.
7 Zavadszky
4 Jezdimirovics
10 Illés
11 Rednic
23 Juhász
9 W. Silva

Kispest-Honvéd FC

1 Tóth J.
11 Mracskó
28 Pandur
3 Filó A.
30 Dubecz
93 Hrutka
5 Erôs G.
9 Bárányos
21 Hercegfalvi
14 Torghelle
17 Sasu
MTK Hungária

1 Hajdu
2 Molnár Z.
17 Szmiljanics
6 Elek
14 Füzi Á.
7 Zavadszky
4 Jezdimirovics
10 Illés
11 Rednic
23 Juhász
9 W. Silva

Kispest-Honvéd FC

1 Tóth J.
11 Mracskó
28 Pandur
3 Filó A.
30 Dubecz
93 Hrutka
5 Erôs G.
9 Bárányos
21 Hercegfalvi
14 Torghelle
17 Sasu
Az Egervári Sándor vezette kék-fehérek hat győzelmet és mindössze egy vereséget követően vizitáltak a Honvédnál, és bizony, a találkozó 75. percében még úgy tűnt, meglepetést hozhat a két fővárosi egylet összecsapása. Csakhogy a vendégeknél ott volt a pályán Illés Béla, aki miután az első félidőben már a hálóba talált, előbb egy büntetőt értékesített, majd Daniel Rednic találata után a hoszszabbításban végérvényesen eldöntötte a pontok sorsát.
"Nem hiszem, hogy az őszihez hasonlóan ismét gólgazdag meccset játszanánk a Kispesttel, már csak azért sem, mert többnyire kevés találatot hoz a piros-feketék elleni fellépésünk – mondta a hazaiak csapatkapitánya. –Ellenfelünk megerősödött a felkészülés során, és valószínűleg felszabadultan futballozik majd, hiszen az első fordulóban megnyerte a Duneferr elleni összecsapást. Ez akár veszélyes is lehet számunkra, ám mi az ősszel csak egyetlen vereséget szenvedtünk hazai pályán.”

História

A forduló legnagyobb múltú párharca 1916-ban kezdődött – természetesen az akkor zsinórban kilenc bajnoki címet nyerő MTK fölényével. Ami érdekesség: az első kispesti gólra további két évet kellett várni – 1918-ig –, az első pont pedig még ennél is később, 1921 decemberében született, az első vendéggyőzelemre azonban 1930-ig kellett várni. Ráadásul amilyen későn született az első, majdnem olyan régen volt az utolsó Kispest-siker a Hungária körúton: 1995 őszén nyertek 1–0-ra a látogatók. Azóta öt MTK-győzelem született, igaz, az utóbbi időben kétszer is megosztoztak a pontokon a csapatok.

A legutóbbi öt MTK–Kispest mérkőzés eredménye:
2001–2002 0–0
2001–2002 3–1
2000–2001 1–1
1999–2000 4–0
1998–1999 3–0
Össz.
Hungária krt.
Mérkőzés 163 83
MTK-győzelem 73 43
döntetlen 38 17
Kispest-győzelem 52 23
MTK-gólok 342 204
Kispest-gólok 276 138
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
24 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
39 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
45 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
57 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
59 perce

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik