Tiltakozás a trükkös csere után

Vágólapra másolva!
2003.02.27. 21:29
Címkék
A Magyar Labdarúgóedzők Testületének, valamint az MLSZ edzőbizottságának elnöksége levélben kérte a szövetség és a liga vezetőit, hogy belátható időn belül találjanak megoldást a Dunaferr labdarúgócsapatánál február 10-én felmentett vezetőedző, Tornyi Barnabás ügyében. Az Egervári Sándor és Garami József által irányított testületek beadványa  amelyet az MLSZ-nél Bozóky Imre elnök és Berzi Sándor főtitkár, az MLL-nél pedig Szieben László igazgató kapott meg  kiemeli: az élvonalban szereplő kluboknak alkalmazniuk kell vezetőedzőt.
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
Tornyi Barnabás mellé állt az edzôszakma
A levelet aláíró szakemberek szerint, mivel a dunaújvárosi egylet irányítói Tornyi Barnabást felmentették a munkavégzés alól, addig más nem töltheti be a posztot, amíg a klub vezetői nem rendezik a szerződésben vállalt kötelezettségeket a trénerrel szemben. Emígyen – bár a Dunaferrnél van edző, Jung József személyében, valamint szaktanácsadóként Gálhidi György irányítja a foglalkozásokat – a két testület szerint nincs vezetőedzője a piros-fehér alakulatnak…
"Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk házon belül tartani ezt a fontos információt, ugyanis abban maradtam Garami Józseffel és Tornyi Barnabással, hogy nem újabb ügyet akarunk, hanem megoldást keresünk az általunk felvetett kérdésben – mondta érdeklődésünkre Egervári Sándor. – Csakis a jobbító szándék vezérelt bennünket, hiszen az nem járható út, hogy egy tréner Tornyi Barnabáshoz hasonló helyzetbe kerüljön, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha az újvárosiak korrektül végigjátszanák a bajnokságot. Nagyon lényeges kérdés, hogy a versenykiírás szerint a kluboknak vezetőedzővel kell rendelkezniük, és sajnos, a Dunaferr ezt a szabályt próbálta megkerülni. Azt kell mondanom, hogy annál a klubnál, amely érzelmileg rengeteget jelent nekem, olyan döntést hoztak, amit a versenykiírás nem tesz lehetővé. Alighanem lehetett volna más megoldást is találni…”
Az MTK Hungária vezetőedzője ugyan nem említette, milyen megoldásra gondol, ám alighanem az lehet a félbehagyott gondolata mögött, hogy a hírek szerint Tornyi Barnabás szerződésében benne van: amennyiben eldől, hogy csapata nem kerülhet az első hatba, akkor a szakember minden következmény nélkül elküldhető. Nos, aki ránéz a bajnoki táblázatra, az könnyen megállapítja, az újvárosiak ezt a lépést nagy valószínűséggel az első tavaszi forduló után megtehették volna…
"A versenykiírásban az áll, hogy egyoldalú szerődésbontás esetén addig nem lehet új trénert alkalmazni, amíg a klub nem rendezi a menesztett edzővel a szerződésben vállalt kötelezettségeit– reagált tömören a hírre a Dunaferr ügyvezetője, Gróf András. – Nos, a Dunaferr nem szüntette meg Tornyi Barnabás foglalkozási jogviszonyát, csak felmentette a munkavégzés alól…”
A Dunaferr-rel kapcsolatos hír: az újvárosiaknak immár új szakosztályelnökük van Héger József személyében, aki eddig nem dolgozott a futballban, vállalkozóként tevékenykedett, és a most lemondott Solymos Ernőt váltotta.
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
18 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
31 perce

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
39 perce

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
57 perce

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
1 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
1 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik