Hátország - Már nyáron útra kelhetnek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.02.16. 21:05
Címkék
Napokon belül ki kell(ene) derülni, folytathatja-e a bajnokságot a másodosztályba süllyedt Vasas. A Fáy utcában egymást követik a válságtanácskozások, ugyanakkor a még bizakodó angyalföldi rajongók optimizmusát talán erősítheti, hogy a színfalak mögött apró lépések történnek a jövő érdekében is. A napokban például Spanyolországban és Belgiumban járt a piros-kékek delegációja a nemzetközi menedzser, Ladinszky Attila vezetésével. A küldöttség az egykori jeles csatár volt klubjait, a Betist és az Anderlechtet kereste fel; a feladat a kapcsolatépítés volt, a távlati cél pedig a fiókcsapat-együttműködés kialakítása. Brüsszelben csatlakozott a teamhez négy angyalföldi tehetség, a 17 esztendős Pál András, Bonifer Péter és Ködöböcz Csaba, illetve a 18 éves Hegedűs Norbert. A fiatalok három edzésen vettek részt, sőt, pályára is léphettek az Anderlecht 18 éven aluli együttesében. A folytatásról annyit tudni: a belga klub képviselői a tavasszal bajnokin is megnézik a kiszemelteket, s aki meggyőző produkciót nyújt, már a nyáron Brüsszelbe költözhet.Répcelakon játszott edzőmeccset a Celldömölk. A vasi együttes gólzáporos öszszecsapáson nyert. Répcelak–Celldömölki VSE-Antók FC 3–5 (0–3)
Répcelak, 100 néző. V: Király
CELLDÖMÖLK: Baji (Nagy Z.) – Orovecz (Sali), Dobos (Jáger), Latyák, Tóbiás (Szöllősi) – Marius (Németh), Takács B., Pintér, Lengyel – Takács Sz. (Hollósi), Csernák (Csíkvár)
G: Bejczi (2), Halász, ill. Tóbiás, Marius, Csernák, Jáger, Lengyel
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik