FTC - Tököli Attila néhány napig csak turistáskodik

2003.02.16. 21:10
Címkék
Marijan Vlak edzősködése idején egyetlen sérültje volt a téli felkészülés alatt a Ferencvárosnak. Nyilván nemcsak a szakember és a stáb tudása, hanem a szerencse is kellett hozzá, hogy a keret tagjai egészségesen várhatták a tavaszt. Most úgy tűnik, elkerüli a szerencse a listavezetőt, hiszen az együttes erősségei dőltek ki a sorból; a műtétre váró Gyepes Gáboron kívül idő előtt tért haza az edzőtáborból Gera Zoltán, Zováth János és Kiss György is, és bár Tököli Attila nem jött haza, ő is beteg.Gera szintén a Sportkórházban töltötte a vasárnap délutánt, ahol kiderült, sérülése nem súlyos. A csatárnak a bokája fáj, az orvosok szerint egy héten belül újra elkezdheti az edzést. Más a helyzet Kiss Györggyel; a csapat új szerzeménye részleges combizomhúzódást szenvedett, hétfőn néhány napra befekszik a kórházba, ahol lézeres kezelést kap. "Öröm az ürömben, hogy nem kell műteni a combomat. Remélem, az Újpest elleni bajnokin bemutatkozhatom a Ferencvárosban” – mondta Kiss. Zováthnak kedden szedik ki a varratokat a combjából. A szintén új igazolásnak számító védőnek egy rúgástól szakadt föl térde fölött a bőr, amit több öltéssel varrtak össze. Zováth reméli, a varratok eltávolítása után elkezdheti a mozgást, az orvosok szerint azonban kérdéses, hogy tökéletesen felépül-e március 1-jére. Tökölinek a gégéje gyulladt be, de a larnacai kórházban elvégzett tükrözéses vizsgálat megállapította, nem súlyos az állapota. Három napig mégsem edzhet, azaz már csak "turistaként” vehet részt a larnacai táborozáson, az edzéseket csak a keddi hazaérkezés után kezdheti el. S mivel Alekszandar Jovics sem teljesen egészséges, főhet a feje Garami József szakmai igazgatónak, miként állítsa össze csapatát az Újpest elleni csúcstalálkozóra.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
2 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
4 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik