Garami József tudja, miért jobb a ciprusi hideg a spanyol melegnél

Mert egyfolytában süvít a szél, és amikor nem süt a nap, akkor bizony nagyon hideg van – főleg annak, aki egy merész húzással rövidujjú ingben szeretett volna edzőmeccseket nézni. Garami József persze ennél jóval rutinosabb volt, hiszen a Fradi szakmai igazgatója nagyon ügyesen beöltözve, természetesen talpig zöldben figyelte csapatát.
"Nem az a lényeg, hogy jó időnk legyen, hanem hogy ilyen kiváló állapotú pályákon készülhetünk, a bajnokságban úgyis hasonló körülmények várnak majd bennünket – mondta a mesteredző. – Ezért jobb sokkal a ciprusi edzőtábor, mintha mondjuk Las Palmasra mentünk volna. Emlékszem, annak idején a Péccsel ott táboroztunk, harmincöt fok volt, két lépés után folyt a játékosokról a víz. Nagy örömmel hazajöttünk, hogy milyen kényelmesen készült a csapat a tavaszi szezonra, erre fel az első, debreceni meccsünk előtt félméteres hó esett. Szépen ki is kaptunk kettő–egyre. Na, de nehogy azt higygye valaki, hogy az időre fogtam a vereséget – tréfásan azt mondanám: inkább az egyik játékosomra, aki csúnyán eladta saját kapuja előtt a labdát…”
Jobban járt a Ferencváros második együttese, amelyik döntetlent játszott a Torpedo Moszkva B csapatával. A találkozó főszereplője Szili Attila volt, aki jól futballozott, rúgott egy gólt, slusszpoénként meg kiállíttatta magát – bár neki a látottak alapján nem sok köze lehetett az esethez, hiszen szépen letalpalták, szabadrúgást kapott a Fradi, a bíró meg felmutatta Szilinek a pirosat.
"Állítólag valami csúnyát mondtam angolul a bírónak, de ez kissé furcsán ért, lévén, legfeljebb németül tudnék káromkodni…” – lepődött meg a játékos. – Na, mindegy, annyira nem bosszant az eset, a lényeg, hogy szerintem sem ment rosszul a játék, és így bízom benne, hogy a tavasszal már több lehetőségem lesz a Fradiban.”
No igen, Szili az őszi idényben nem mindig fért be csapatába, és ugyebár ez a B-alakulatbeli szereplés sem azt jelzi, hogy Garami József fix emberként számítana rá: "Nagy a konkurencia, az teljesen világos, ezért komoly harcban leszek azért, hogy beférjek a Fradiba. Márpedig be akarok, mert stabil játékosként lenne igazán jó ünnepelni azt a nagyon várt bajnoki címet.”
Fájdalom, ez a kívánalom korántsem egyedi, mert éppen erre a nagy dicsőségre pályázik az MTK is.
Egervári Sándornak ráadásul hasonló a helyzete, mint odaát Garami Józsefnek, legalábbis ami ezt a ciprusi edzőtábort illeti: elvégre kijött ide az együttes, hogy a latyak helyett normális talajú pályán készüljön, mi több, ne mackónadrágba, usankába és szkafanderbe kelljen öltözniük a focistáknak egy-egy meccs miatt, ám ez az összetartás bizony csak felemás sikert hozhat, mivel a keret tekintélyes része mind a zöldek, mind a kékek közül a nagyválogatottal, illetve az olimpiai csapattal készülhet jó néhány napon keresztül. Úgyhogy a szombati mérkőzéseket mindkét szakvezetőnek igenis meg kellett becsülnie, mert az a kivételes helyzet állt elő, hogy az MTK-ban és a Fradiban is a legjobbak játszhattak. Persze, igazából senkinek nem volt kifogása a meghívók ellen – hiszen mikor legyen közös ügy a válogatott, ha nem most, amikor még versenyben van a csapat az Eb-ért?
Az MTK-nál próbajátékon lévő Velton da Silvát efféle behívó nem fenyegeti (a brazil válogatottba azért kissé húzósabb bekerülni…), de a repülőgépen egy – hivatalosan szólva – jólszitulált ciprusi úriember, ránézésre valamiféle diplomata mellé került. Látván a kék egyenmelegítőt, öltönyösünk kérdezte is a brazilt, hogy vajon miféle csapatot képvisel, mire da Silva szépen rávágta: MTK, Hungary. A várt elismerő hümmögés helyett sajnos, kijózanító kérdés következett: "És milyen sportágban?”
Persze, midőn kiderült, hogy brazilunk a futballal keresi a kakaóra valót, a ciprusi úr azonnal javított, és elkezdte magasztalni a Honvédot. Mielőtt azt hinnénk, ezzel megoldódott mindenféle félreértés, a futballtörténelemben kissé még járatlan da Silva tárta szét a két karját, hogy ő erről a csapatról nem hallott…