Női labdarúgás - Meggyengülve él a Renova

B. N. Z.B. N. Z.
2003.02.07. 21:18
Címkék
Néhány hete még úgy tűnt, hogy a Renova SE női együttese a felhalmozott adósságok miatt visszalép az NB I-es küzdelmektől – a gondok azonban megoldódni látszanak, bár az anyagi lehetőségek továbbra is szűkösek. A Renovánál vezetőségválasztás volt, s az elnöki posztot a jövőben Farkas László tölti be, és ő lesz az NB I-es és az NB II-es gárda vezetőedzője is egyben, míg az NB I-es utánpótláscsapat trénerének Juhász Gábort nevezték ki. A játékoskeret azonban jelentősen meggyengült, hiszen a télen válogatott kulcsjátékosok választották a bizonytalan helyett a stabil hátterű klubokat, illetve fejezték be a pályafutásukat. Milassin Erzsébet, Szabó Ildikó, Sipos Hajnalka, Papp Tamara és Belső Mónika a László Kórház-Saturnusba, Smuczer Angéla az 1. FC Femina-Váczi-Toyotába igazolt, míg Efroszina Kovacseva az Íris-Hungaro-Kábelt választotta. Schumi Dorottya sorsa egyelőre bizonytalan, őt az MTK Hungária hívja. Lubai Mónika a REAC-Postás-Mega Toys futsalcsapatában folytatja, míg minden valószínűség szerint Buj Emese és Bökk Katalin befejezi nagypályás pályafutását. Tetemes a lista, hiszen 11 kezdőjátékos távozott az élvonalbeli csapatból, így a jelenleg negyedik helyezett gárdának a tabellán való előrelépésére vajmi csekély az esélye. A csapat több mint tíz fiatal tehetséges labdarúgóval vág neki a tavaszi szezonnak – kérdés, ennek mi lesz a vége…
Legfrissebb hírek

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
6 perce

Bournemouth: újabb két edző szerződött Liverpoolba

Angol labdarúgás
9 perce

Wimbledon: Fritz és De Minaur is könnyedén lépett a nyolcaddöntőbe

Tenisz
14 perce

Anglia először tér vissza az Azték Stadionba Maradona 1986-os duplája óta – videó

Foci vb 2026
25 perce

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
35 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
43 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
57 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik