Hazaindul Ciprusról a Fradi

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 21:42
Címkék
A fárasztó ciprusi tréningek miatt két játékos is kihagyta az FTC csütörtök délelőtti edzését: Gera Zoltánnak a bal combja húzódott meg, ezért az orvosok azt tanácsolták neki, pihenjen, Alekszandar Jovics pedig az Achilles-inát fájlalja. Mindketten különféle nyújtó- és lazítógyakorlatokat végeztek, de egyikük sérülése sem annyira súlyos, hogy kihagyják a Borsodi Terembajnokság döntőjét.A zöld-fehérekhez két hete szerződött Kiss György nem a hétvégére, hanem már március elsejére gondol."Itt Cipruson többször is beszélgettem már Lipcsei Péterrel és Szűcs Lajossal, és ők próbálnak felkészíteni arra, milyen is lesz az Újpest elleni idénynyitó. Azok alapján, amit eddig hallottam, nem bánnám, ha már holnap elkezdődne a tavaszi idény… – újságolta a Dunaferrtől érkezett bal oldali védőjátékos. – Egyébként az FTC-nél eltöltött rövid idő alatt kiderült számomra, hogy nagyon jó döntést hoztam, amikor a zöld-fehéreket választottam. Az edzések kemények, a hangulat nagyon jó, remélem, a folytatás is hasonló lesz, és hamarosan a kezdőcsapatban is helyet kapok. Jónak tartom az esélyeimet, mivel úgy vélem, élvezem Garami József bizalmát.”Miután eldőlt, hogy a szlovák élvonalban szereplő Matador Púchov együttesével is megmérkőzik majd az idei második ciprusi túrája során a Ferencváros, hatra nőtt a larnacai ellenfelek száma. Ám még ennél is több meccset játszanak Garami József szakmai igazgató labdarúgói: a február 7. és 18. között esedékes táborozáson lesznek olyan napok, amikor két mérkőzést is vív a zöld-fehér egylet. A találkozók – helyi idő szerint - 15.30 órakor kezdődnek, míg a kétmeccses napokon a második találkozó mindig 18.00 órakor indul.Nézzük akkor a részletes programot: február 8-án az FTC A- és a B-csapata is pályára lép az orosz Torpedo Moszkva első, illetőleg második gárdája ellen. Három nap múlva a bukaresti Steaua lesz az ellenfél (vélhetően ekkor válogatott játékosai nélkül kénytelen meccselni a Ferencváros, hiszen 12-én a nemzeti együttes Bulgária legjobbjaival találkozik). 13-án a szlovák Spartak Trnava, két napra rá pedig előbb az orosz Sinnik, majd a szlovák Matador Púchov lesz az ellenfél. Az edzőtábor második szakaszát a koreai LG elleni két találkozóval zárja a csapat.Addig azonban még itthon is lesz dolga a listavezetőnek: pénteken érkezik haza a Fradi, vasárnap pedig Debrecen felé veszi az irányt, ahol aznap rendezik a teremdöntőt. A zöld-fehérek február 7-én utaznak vissza Ciprusra.A Fradit a szurkolók legközelebb – legalábbis nagypályán – február 6-án láthatják: délután két órakor az NB II-es ESMTK ellen lép pályára, ám, hogy addig se maradjanak futball nélkül a szimpatizánsok, szombaton a Népligetben 11.00 órától a Vépi Péter edzette juniorok a BVSC-vel találkoznak.
Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
1 perce

Megvan, ki viszi a magyar zászlót a téli olimpia megnyitóján

Téli olimpia 2026
1 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
13 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
23 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
30 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
47 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
58 perce

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik