Nagyon kapós a műfüves futball

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.29. 21:25
Címkék
Nem túlzás: az Ajax vagy a Manchester United budapesti fellépése előtt volt hasonló a hangulat. Szerkesztőségünkben, a szervezőknél, a rendezvénynek otthont adó debreceni Főnix-csarnokban vagy éppen a hat döntős csapatnál szinte állandóan csörög a telefon, hogy aztán mindenhol azt a választ kapja az érdeklődő: sajnos nincs már jegy a Borsodi Terembajnokság vasárnapi fináléjára.
Pedig néhány éve még tudatosan szervezett reklámkampány kellett ahhoz is, hogy a drukkerek egyáltalán megismerjék a műfüves teremfocit. Akkoriban talán a rendezők sem számítottak arra, hogy hamarosan azzal kell foglalkozni: több ezren dühösen vagy éppen szomorúan veszik tudomásul, hogy nem jutottak tiketthez.Talán azért szokatlan ez, mert a magyar futballeseményhez szokott drukkerek egyszerűen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy elővételben vegyenek jegyet. Igaz, a terembajnokság fináléja iránt érdeklődők tudják, hogy itt nem lehet elég korán belépőt venni. A tikettek nagy része természetesen Debrecenben talált gazdára, s a hétfő délelőtti pénztárnyitás után délután már kétségbeesett szurkolók telefonáltak lapunkhoz: ugyan, hogyan, hol lehet még jegyhez jutni?Mert egy óra alatt elkeltek a biléták. A szervezők Debrecenen kívül a fináléba jutott klubokon keresztül értékesítették a belépőket, és információink szerint kedden már sehol nem lehetett jegyet szerezni. Nagy volt a kereslet a tiszteletjegyek, a VIP-belépők iránt, sokan próbálták a létező legkedvezőbbnek tűnő protekciót felkutatni, csakhogy ott lehessenek a gálán. Mondhatni, társadalmi eseményt rendez Debrecen, ahol egyfajta rangot jelent ott lenni.És ez, a mai magyar futballközegben legalábbis figyelemre méltó. Amit már tudni lehet: csütörtökön, az m2 műsorán látható TeleSport adásában készül el a döntő csoportbeosztása. A gála egyébiránt 14 órától körülbelül 20 óráig tart, a kapukat fél egykor nyitják meg.A vasárnap éjjel rendezett Super Bowl kapcsán hallhattuk: elképesztő biztonsági intézkedések mellett zajlott az amerikai futball döntője San Diegóban. Kocsival nem is lehetett a stadion közelébe menni, és megannyi ellenőrzés után foglalhatták el helyüket a lelátón a nézők. Kicsiben valami hasonlót tapasztalhatnak majd a szurkolók Debrecenben is: a viadalt évek óta "kísérő” biztonságtechnikai cég, a Valton szakemberei mellett a rendőrség is nagy erőkkel vonul fel, sőt már a főutak mentén és a pályaudvaron is várják a nézőket.Erre az eseményre jegy nélkül nem érdemes elindulni – nemhogy "beszivárogni”, még a csarnokot megközelíteni sem lehet érvényes belépő nélkül.
Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
4 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
7 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
19 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
32 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
48 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
54 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
58 perce

Lemondott a cseh szövetségi kapitány a gyenge vb-szereplés után

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik