Futballgála a Főnix-csarnokban

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 20:25
Címkék
Vasárnap délután a debreceni Főnix-csarnokban rendezik a Borsodi Terembajnokság fináléját. Mint ismert, a tizenkét élvonalbeli gárda mellett az NB I B első 12 csapata indulhatott a viadalon, a három városban lezajlott selejtezőkön derült ki, mely csapatok készülhetnek a Hajdúságba. Nos, igen erős mezőny gyűlt össze: a kvázi házigazda DVSC, a technikás futballt bemutató MTK, a tavalyi döntős REAC, a nagypályás listavezető FTC, a bajnok ZTE s végül a tavalyi terembajnokság ezüstérmese, a Lombard FC Haladás kvalifikálta magát a vasárnapi gálára.
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Bajzát Péter (pirosban) már tudja, a műfüves játék néha kôkemény – a DVSC a fináléban ellenfeleinek akar fejfájást okozni
Az érdeklődés mindenesetre óriási: a szervezőkhöz befutott konkrét jegyigénylések alapján eddig csaknem húszezer ember jelezte, hogy szívesen ott lenne a döntőn. A tikettek elosztása hétfőn kezdődött el Debrecenben (s eddig csak ott), és nem is csoda, ha már a délelőtt folyamán elkelt valamennyi "zsuga”.
A hírek szerint rengeteg politikus és közéleti személyiség kért belépőt, neves cégvezetők jelentkeztek, hogy üzleti partnereiket a Borsodi Terembajnokság döntőjén szeretnék vendégül látni – az ember ezeket hallva kissé csodálkozva néz körül, mintha nem is egy – magyar csapatok részvételével rendezendő – hazai futballeseményről lenne szó.
De mégis, és ez bizony azt jelzi, egyfajta rangot, elismerést mindenképpen kiváltott – és nem csak a drukkerek körében – a Borsodi Terembajnokság.
Mint ismert, több mint 27 millió forint osztanak szét a szervezők a legjobbak között. A végső győztes hatmillió, a második négymillió, a többi négy gárda kétmillió forint bevételre tehet szert – és valljuk be, magyar futballklubnak pénz ritkán jön rosszkor, kiváltképpen az úgynevezett holt szezonban.
Akárcsak eddig, ezúttal is megrendezik a gála keretén belül a Juventus adidas Top 18, az "…egymillió forintos rúgás” elnevezésű játék, és a szépségverseny, a Miss Futball Hungary döntőjét.
A Borsodi Terembajnokság hat döntőse két csoportban játszik majd az elődöntőbe jutásért, a csoportok beosztását csütörtökön, az m2 által élőben közvetítendő sportműsorban készítik el. Az alábbiakban pedig kicsit visszatekintünk az elmúlt napok, hetek eseményeire, és megnézzük: ki hogy jutott el a döntőig?

Loki-öröm a Nyírségben

A Debrecen csapata kis kitérővel, Nyíregyháza érintésével jutott el Debrecenbe… A DVSC – miután kiderült, hogy a finálénak a Főnix-csarnok ad otthont – nagyon készült, mert nem kívánt csak nézőként szerepelni a döntőben. A Loki a Balassagyarmat (6–2) és a Vasas (4–0) legyőzése után sem nyugodhatott meg, mert az első selejtező másik élvonalbeli alakulata, a Békéscsaba is hat pontot szerzett két meccsen. A piros-fehéreknek azonban jobb volt a gólkülönbségük, úgy léphettek pályára a lila-fehérek ellen, hogy tudták: nekik már a döntetlen is jó. De a 0–1 nem… Annyi volt ugyanis az eredmény sokáig, és a DVSC hatalmas lendülettel támadott, próbálkozott, lőtt mindenhonnan: döngött a palánk, repült ide-oda a csabai kapus, Fekete Róbert, de a debreceniek által áhított gól csak nem akart megszületni. Aztán Dombi Tibor ballábas kísérlete után rezgett a háló, és tombolt a Loki-tábor, a Békéscsaba már képtelen volt újítani, sőt, a fiatal Kolbe Ádám még a győzelmet is megszerezte Szentes Lázár csapatának.
Másnap sokáig úgy festett, a Kispest-Honvéd a Nyírség (3–1) és a Fót (2–0) legyőzése után továbbjuthat, ráadásul Borgulya István találata mellett csak a kirobbanó formában futballozó Marius Sasu volt eredményes, azaz a román légiós joggal pályázott a nap gólkirálya címére. Főleg azután, hogy a Fótot könynyedén legyőző MTK az utolsó pillanatokban mentett pontot a Nyírség ellen, így a Kispest–MTK csoportdöntő úgy indult, hogy az iksz Ôze Tibor legénységének jó. Ám kiderült, az MTK felpörgött a végére, és fővárosi riválisát 5–1-re verve a kék-fehér együttes nyerte meg a második selejtezőt. Ráadásul Sasut Zavadszky Gábor is beérte, a két négygólos osztozott a díjon.

A selejtezők legszebb gólja

Egy sima, egy fordított –talán így lehetne a legrövidebben összefoglalni a dunaújvárosi selejtezőket. Kezdjük a "fordítottal”, vagyis a szombattal, amely meglepetést hozott: az Újpestet, a Diósgyőrt és a Dunaferrt megelőzve – az idén első másodosztályúként – a REAC jutott be a döntőbe, mégpedig úgy, hogy a lényeges kérdés már a második kör után eldőlt. Mészöly Géza együttese úgy került a legjobbak közé, hogy az utolsó mérkőzésen 5–1-re kapott ki az Újpest gárdájától. A REAC már stabil meglepetéscsapat, hiszen egy évvel ezelőtt is résztvevője volt a végső küzdelemsorozatnak. A Megyeri útiak csak annak örülhettek, hogy az utolsó mecscsen három gólt szerző Simek Péter lett a nap gólkirálya. A pályán viszont csak egyszer győztek a lilák, így pedig esélyük sem volt a továbbjutásra.
Sima nap volt a vasárnap, hiszen a Ferencváros könnyedén lépett át a Pécsen, a Videotonon és a Százhalombattán. A zöld-fehérek csak a Százhalombatta ellen veszítettek pontot, a másik két mérkőzést megnyerték. A Ferencváros adta a gólkirályt is a brazil Leandro személyében, aki különösen a battaiak elleni találkozón volt elemében, akkor szerezte góljainak felét, szám szerint kettőt. Az FTC játékosa, Gera Zoltán szerezte az idei versengés eddigi legszebb gólját, mégpedig egykori csapata, a Pécs ellen. A technikás támadó ollózva bombázta a labdát a bal sarokba. Kellemes meglepetést jelentett ebben a csoportban a Pécs és a Százhalombatta szereplése is. A baranyaiak az utolsó mérkőzésig eséllyel pályáztak a végső sikerre, vagyis kiderült: Nagy Tamás alakulata nem tévedésből első a második osztályban.

Ôsi ellenfelek a döntőben

A szombathelyiek "nagypályás” kiesése után úgy tűnt, a két ősi ellenfél, a ZTE és a Haladás az idén nem találkozik. Ám mégis összejöhet a nyugati rangadó, méghozzá a Borsodi Terembajnokság döntőjében. Egyébiránt a selejtezők utolsó köréig kellett várni arra, hogy továbbjusson az első hazai csapat. A zalaegerszegi kvalifikáció első napján a ZTE jutott tovább, mégpedig úgy, hogy az utolsó mérkőzésen már nem is lépett pályára. Azt ugyanis a továbbjutásra álló Hévíz és az akkor már rég kiesett Sopron vívta. Az NB I B-s együttesnek három góllal kellett volna győznie, de a kiscsapat, amely korábban már szerepelt a terembajnokság döntőjében, csak 2–1-re múlta felül a feltűnően indiszponált Sopront, így a hazaiak örülhettek. Az egerszegiek adtak mindjárt két gólkirályt is, hiszen három találattal itt már első lehetett Radu Sabo és Nagy Lajos, valamint a Bükben szereplő Mihalecz Péter.
Vasárnap aztán jöhettek ismét a kiscsapatok, no meg a címvédő Siófok. Csank János együttese ebben az esztendőben nem jutott messzire, hiszen harmadik helyezettként vett búcsút a tornától. Nem úgy, mint az egy évvel ezelőtti döntős Haladás, amely utolsóként lett első, jogot szerezve ezzel a debreceni szereplésre. A második helyet az ugyancsak másodosztályú Pápa szerezte meg. A győriek csak azt könyvelhették el sikerként vasárnap, hogy Szanyó Károly eldöntötte: a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását –a csapat egyébként egy ponttal az utolsó helyen végzett. A gólkirályi címet Potemkin Károly szerezte meg, mégpedig úgy, hogy a REAC-tól éppen a napokban a Haladáshoz igazoló játékos csak egy mérkőzésen talált a hálóba, igaz, a Siófok ellen négyszer volt eredményes.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik