A másodosztályból erősítenének

K. I.K. I.
2003.01.20. 20:27
Címkék
Csalódást okozott az Újpest a Borsodi Terembajnokság mérkőzésein. A lilák utolsó helyezettként estek ki a dunaújvárosi csoportból, ez pedig minden előzetes várakozást alulmúlt. Szabó András vezetőedző nem is ment el szó nélkül a történtek mellett, és hétfőn komolyan beszélgetett játékosaival, sőt információink szerint néhány labdarúgóját meg is büntette a szombati produktum miatt.
"Kaptunk egy nagy pofont szombaton, de ez talán jókor is jött –mondta a szakember. –Kicsit csalódtam, leginkább a vezéregyéniségekben, akik nem azt csinálták, amit megbeszéltünk. Az akarattal nem volt probléma, sőt úgy érzem, hogy a labdarúgók olykor túlpörögtek egy kicsit. Azt gondolom, hogy az Újpestnek minden olyan versengésben, amelyen részt vesz, a végsőkig harcban kell állnia az első helyért, nem engedhetjük meg magunknak a hasonló kisiklásokat. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy majd március elsejétől kell igazán jól játszanunk.”Négy fiatal játékos csatlakozott hétfőn az Újpest felnőttkeretéhez. Ôsszel a labdarúgók a lila-fehérek fiókcsapatában, az Újpest FC-Fót gárdájában szerepeltek, és ott jó teljesítményt nyújtottak, ezért kerülhettek Szabó András együtteséhez. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Vanczák Vilmos (20 éves, védő), Lettrich Dániel (20 éves, védő), Vaskó Tamás (19 éves, védő) és Cseri Gergő (21 éves, középpályás) már biztosan visszaigazol a Megyeri útra. A futballisták egyelőre csak az edzőmeccseken bizonyíthatnak –legkorábban szerdán 14.30 órakor a Monor ellen, a Megyeri úti műfüves pályán. "A négy tehetséges játékosnak megvan az esélye arra, hogy tavasszal a felnőttkeretben számoljak velük –mondta Szabó András. –Egyelőre azonban nem tudni, kik távoznak tőlünk, ez pedig nagyban befolyásolja a labdarúgók sorsát. Bízom abban, hogy az ősszel látott csapat nagyobb része itt marad és egyre egységesebb lesz. A fiatalok közül elsősorban annak lesz lehetősége a maradásra, aki az edzéseken és a mérkőzéseken maradandót alkot, és persze fontossá válik a leigazolása. Az út szabad más, Fóton szereplő futballista előtt is, mert mi folyamatosan figyeljük a tehetségeket.”
Legfrissebb hírek

Videók: Kovács Bendegúz kezdte, Szoboszlai zárta – hét magyar légiós szerzett gólt a múlt héten

Légiósok
9 perce

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
10 perce

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG FÉRFI KÉZILABDA-MÉRKŐZÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
20 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
21 perce

Csak Irapuatóban ébredtünk fel a tavaszi álomból

Népsport
25 perce

Két helyen változott a férfi kézilabda-válogatott kerete

Kézilabda
38 perce

Labdarúgó-vb: nem kapott tájékoztatást Irán visszalépési szándékáról az ázsiai szövetség

Foci vb 2026
41 perce

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik