Női kosárlabda: a Fenerbahce bepereli a Taurasi ügyében hibázó labort

Vágólapra másolva!
2011.02.18. 14:13
Címkék
A Rátgéber László edzette Fenerbahce női kosárlabdacsapatának vezetősége bepereli azt a laboratóriumot, amely hibásan közölte, hogy az amerikai sztárjátékos, Diana Taurasi tesztje pozitív eredményt hozott.

Az isztambuli klub egyik elöljárója, Sekip Mosturoglu a tervezett lépés bejelentése mellett lemondásra szólította fel pénteken a labor vezetőit és a török szövetség illetékeseit, továbbá nyilvános bocsánatkérést, illetve kártérítést követelt.

A sportvezető kirohanása nem ok nélküli, a Fener ugyanis a "doppingügy" miatt január elején szerződést bontott a világ jelenlegi legjobb női játékosával.

Taurasit szerdán azért mentette fel a török szövetség, mert a vizsgálatot végző labor visszavonta korábbi jelentését, mely szerint a játékos egy decemberi mintájában a modafinil nevű stimuláns nyomaira bukkantak.

 

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
24 perce

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
25 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
30 perce

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
38 perce

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Bebtó Zoltán megtörte a jeget – Tour de Hongrie-sorozat, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
1 órája

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik