Kosár: kimaradtak a büntetők, kikaptunk Montenegrótól

Vágólapra másolva!
2016.08.05. 21:21
Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott 71–56-os vereséget szenvedett Montenegrótól a két együttes Zlatiborban (Szerbia) rendezett felkészülési mérkőzésén.

A két válogatott pénteki felkészülési meccsén már az első negyedben elhúztak a montenegróiak, majd a második tíz percben tovább növelték az előnyüket – volt hogy 19 ponttal is vezettek –, így a nagyszünetre már 13 pontos különbség volt a két csapat között (27–40).(27–40).

A harmadik negyedben jól tartottuk magunkat, ám nem tudtunk közelebb lépni, sőt a montenegróiak ismét növelték a különbséget. A záró negyedet egy ponttal behúzta a magyar válogatott, azonban így is 71–56-ra kikapott Montenegrótól. Érdekesség, hogy a mieink tizenhat büntetőt rontottak az egész találkozón.

„Jó meccset játszottunk, szinte végig tartottuk a tíz pont körüli hátrányt. Sajnos a tizenhat kihagyott büntető nagyon sok, de nem most kell formába lendülnünk. Hétvégén szeretnénk javítani” – mondta a mérkőzést követően Sztojan Ivkovics, a válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar nemzeti csapat Macedóniával, Nagy-Britanniával és Luxemburggal találkozik majd az augusztus 31-től szeptember 17-ig tartó Eb-selejtezőben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 56–71
(9–18, 18–22, 16–19, 13–12)
A legjobb magyar dobók: Hanga 13/6, Vojvoda 11/9, Ferencz 6/6, Wittmann 6/3, Ruják 6

Legfrissebb hírek

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17
Ezek is érdekelhetik