Férfi kosár: kikapott az oroszoktól a magyar válogatott

GYŐRI FERENC (KAZANY)GYŐRI FERENC (KAZANY)
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 19:07
null
Az oroszok érvényesítették a papírformát (Fotó: hunbasket.hu)
Címkék
Az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztosan győzte le a mieinket Oroszország a nagyszerűen szervezett kazanyi felkészülési férfi kosárlabdatorna nyitó napján.

Oroszország sportfővárosát – ahogy a megnyitóünnepségen nevezték Kazanyt – szinte egyáltalán nem mozgatta meg a nemzetközi négyes torna. Pedig ahogy az egyik újságírótól megtudhattuk, az Euroligában is szereplő Unyiksz Kazany rendre telt ház előtt játszik. Ezúttal az ingyenes belépés lehetősége ellenére negyedháznyi szurkoló sem gyűlt össze.

A felvezető ceremónián beszédet mondott Andrej Kirilenko, az orosz szövetség elnöke, melyben kifejezte örömét, hogy Kazany 11 esztendő után újra orosz válogatott mérkőzést rendez – nem is lehetett panasz, kifogástalan körülmények fogadták a résztvevőket. A helyszín különlegességét mutatja, hogy az egyik palánk mögött „sátrat verő” pompomlányok nemcsak Oroszország, a Tatár Köztársaság zászlajait is lengették. A nyitány kicsit csúszott, a nemzeti csapatunkat szállító busz a péntek délutáni nagyvárosi forgatagban dugóba keveredett.

Megadták a módját: a körítésre nem lehetett panasz
Megadták a módját: a körítésre nem lehetett panasz

A reggeli edzésen saját figuráit gyakorló, inkább már az Európa-bajnokságra, mintsem az aktuális ellenfélre összpontosító magyar válogatott tizenkettes meccskeretéből ezúttal Csorvási Milán és Ruják András maradt ki, míg a rivális a fantasztikus dobóhátvéd, Alekszej Sved nélkül állt fel. Azt előrevetíthettük, hogy magassági fölényben nem lesznek a mieink: az oroszok benevezett játékosai között nyolc, a magyar válogatottnál négy lépte át a kétméteres magasságot. Sajnos ennek ellenére kintről is ragyogóan tüzelő alakulatról van szó, amely bivalyerős játékosokkal áll fel, még ha az utóbbi időben nem is muzsikál fényesen. A videózáson Ivkovics Sztojan magyar szövetségi kapitány a jobb oldal felé történő betörések levédését tűzte ki első számú feladatként, ennek próbáltak legjobb tudásuk szerint eleget tenni a pályán lévők.

A 7. percben parkettre lépett Golomán György, a UCLA Bruins légiósa ezen a mérkőzésen debütált nemzeti színekben, később még kosarakat is dobott. Szergej Bazarevics orosz szövetségi kapitány nem cserélte szét csapatát, igyekezett az elején eldönteni a végkimenetelt. Ez nagyjából a második negyed második percére sikerült (31–16). Nem a játékvezetőkön múlott, de amikor a ziccerben betörő Allen Rosco karját letépték, azért felszisszent a magyar kispad és az a néhány fanatikus, akik ilyen messzire is elkísérték szeretett csapatukat.

Néhány fanatikus magyar szurkoló Kazanyba is elkísérte a csapatot
Néhány fanatikus magyar szurkoló Kazanyba is elkísérte a csapatot

Amely a harmadik negyed elejét szépen megnyomta, bejött 11 pontra, végül egállal zárult ez a periódus (68–54). „Brooklyn, davaj!” – kiabálta az egyik szurkoló a ragyogó Tyimofej Mozgovnak egyik büntetője előtt, utalva néhány héttel ezelőtti tengerentúli klubváltására. Mentek rendesen az oroszok, de nem törték meg a magyar válogatottat, ezért megérdemlik a dicséretet Vojvoda Dávidék, akik szombaton Izlanddal találkoznak.

FÉRFI KOSÁRLABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 84–69 (27–16, 22–19, 19–19, 16–15)
Kazany,
1500 néző. V: Vetrov, Osztrovszkij, Revenko (oroszok)
OROSZORSZÁG: Hvosztov 3/3, Voroncevics 8/6, D. KULAGIN 14/3, KURBANOV 14, MOZGOV 20. Csere: Fridzon 11/3, M. Kulagin 2, Antonov 3, ZUBKOV 9/3, Baburin, Ivlev, Truskin. Szövetségi kapitány: Szergej Bazarevics
MAGYARORSZÁG: Wittmann 5/3, VOJVODA 18/12, Benke 4/3, Allen 9/9, Keller 2. Csere: Tóth Á. 2, PERL 12/3, EILINGSFELD 6, Kovács P., Váradi 8/3, Golomán 3. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–6. 8. p.: 20–13. 12. p.: 31–16. 15. p.: 40–26. 17. p.: 45–28. 24. p.: 54–43. 28. p.: 66–49. 32. p.: 70–58. 35. p.: 76–62. 38. p.: 79–69.
Kipontozódott: Golomán (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Szergej Bazarevics:
– Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyerni tudtunk, sok jó pillanatunk volt a találkozón, különösen azokat az elemeket tekintve, amiken dolgoztunk. Gyorsan tanulunk, a hárompontosaink kijavítása lesz a következő feladat. Tyimofej Mozgov jól teljesített, örülünk a formájának és hogy megerősítette a védekezésünket.
Ivkovics Sztojan: – Tanulni jöttünk. A tavalyi felkészülési mérkőzések szintjét már korábban elértük a két győzelemmel, onnantól kezdve minden csak ráadás.

A MAGYAR EGYÜTTES TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Szombat:

Magyarország–Izland 16.00
Vasárnap:
Németország–Magyarország 15.30

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Augusztus 19-20., Székesfehérvár: Magyarország–Izland (két mérkőzés)
Augusztus 24-26., Varsó: Magyarország, Anglia, Lengyelország, Irán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik