Emlékezés: „Nevetnek ránk ott, legfelül” – dal a győri tragédiáról

Vágólapra másolva!
2016.09.07. 14:01
Már három éve nincs köztünk Fűzy Ákos és Tapodi Péter, a győri női kosárlabdaklub vezetőedzője és igazgatója. Három éve, 2013. szeptember 7-én veszítették életüket felfoghatatlan buszbalesetben Kapuvár és Vitnyéd között a 85-ös főúton. A tragédia harmadik évfordulójára írt dalt Fűzy András szövegével és Cséry Zoltán zenéjével a Mon Cheri együttes.

A Mon Cheri együttes frontembere, Fűzy András már akkor is a győri női kosárlabdaklub vezetője volt, amikor a csapat 2012 májusában bajnoki címet nyert a klubigazgató Tapodi Péter és a vezetőedző Fűzy Ákos irányításával. A Mon Cheri együttessel abban az időszakban is sokat játszottak együtt, a három évvel ezelőtti baleset óta azonban nem zenéltek.

Most mégis úgy vélték, dalba szedve, rapelve-rímelve tudják leginkább kifejezni, mit is éreznek. Az Angyalok szárnyán című dal és az emlékvideó szeptember 7-én jelent meg a videomegosztókon, pontosan 14 óra 1 perckor, amikor Tapodi Péter karórája megállt…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik