Férfi kosár: Lóránték vereséggel kezdték a rájátszást

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 23:40
Nagyon rossz napot fogott ki csütörtökön a honfitársunkat, Lóránt Pétert is foglalkoztató Virtus Roma kosárlabdacsapata, amely az egyik fél negyedik győzelméig tartó olasz bajnoki negyeddöntőben saját közönsége előtt gyakorlatilag simán kikapott a hatodik kiemelt Reggio Emiliától. Lóránt méltatlanul kevés szerepet kapott a mérkőzésen az utóbbi hetekben mutatott kiemelkedő játéka után.

Lóránt Péter – akit az elmúlt forduló legjobb hatodik emberének választottak – csereként beállva mindössze 8 percet kapott a bizonyításra, ami alatt pontot nem szerzett, és csupán egy mezőnykísérlete volt, ami a triplavonalon túlról indult. Ezen felül kettő lepattanó, egy gólpassz, egy szerzett és egy eladott labda került a neve mellé a 70–58-as vendégsikerrel záruló összecsapáson.

A playoffra sem vetkőzte le azon rossz szokását a Virtus, hogy rosszul kezdi a mérkőzést, mindössze 5 pontot tudott összeerőlködni az első negyedben a Calvani-legénység, egyetlen jó mezőnykísérlettel és 7 (!) százalékos mezőnydobó teljesítménnyel. Lórántot csak utolsóként került pályára a rómaiak közül, ráadásul edzője két perc után azonnal le is kapta őt az első rossz megoldása – egy eladott labda – után.

A Reggio Emilia közben 23–7-es előnyre tett szert, amelyen még faragni tudott egymásutánban szerzett 6 pontjával a hazai gárda, de félidőben így 9 ponttal vezetett a hatodik kiemelt, amely a harmadik negyedben már 16 pontos fórban is volt. Amikor már mindenki azt hihette, hogy eldőlt a meccs, akkor beindult a fővárosi gépezet és 53–53-nál, öt perccel a vége előtt kiegyenlített a Roma, ám sajnos jött az újabb hideg zuhany, és újfent 12 ponttal ment a Reggio Emilia, amely végül célba is ért és azonnal elvette a Roma pályaelőnyét.

Folytatás szombaton 20.30 órakor, szintén Rómában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik