Női kosár Euroliga: Fegyverneky és Johnson remekelt, a Sopron kikapott

2012.10.31. 20:19
Címkék
A női kosárlabda Euroliga B-csoportjának 2. fordulójában a Sopron 89–78-as vereséget szenvedett Kassán, a Good Angels Kosice vendégeként.

A női kosárlabda Euroliga B-csoportjában a Sopron Kassán vendégszerepelt, és az első két negyedben legalább annyira meglepő teljesítményt nyújtott a Good Angels Kosice ellen, mint múlt héten hazai pályán a francia Arrasszal szemben, csak éppen fordított előjellel.

Legutóbb ugyanis hazai pályán a nagy szünetben még ötpontos hátrányban volt az esélytelenebb francia együttessel szemben, most viszont 49–44-re vezetett Kassán húsz perc elteltével. A soproniak kimondottan bátran játszottak, jól sültek a közép távoli dobások, főképp az amerikai Shenise Johnson járt élen a pontgyártásban, de Fegyverneky Zsófia és Jelena Milovanovics is jól kezdett.

Ahogy azonban egy hete Sopronban, úgy most is vissza volt még két játékrész, akkor a soproniak tudtak fordítani a meccs menetén, most a kassaiak...

A hazaiak kulcsemberei, köztük a két magyar válogatott, a volt pécsi Quigley Alexandria és a nyáron Sopronból Kassára szerződött Tijana Krivacsevics fokozatosan kapták el a fonalat és őrölték fel a meccs második felében egyre több hibával játszó, több labdát is eladó soproniak ellenállását. A vendégek főképp a palánk alatti harcban maradtak alul.

Johnson és Fegyverneky ugyan a folytatásban is jól játszott, előbbi 29, utóbbi 21 pontig jutott, ám a többiek a tízpontos határt sem érték el, miközben hazai oldalon öten is eljutottak két számjegyig, a kassaiak legjobbja végül a 18 pontos Riquna Williams lett. A Good Angels Kosice 89–78-ra győzött a Sopron ellen.

 

NŐI KOSÁRLABDA , EUROLIGA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Good Angels Kosice (szlovák)–UE Sopron 89–78

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
4 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
5 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
5 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
6 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
6 órája