Férfi kosárlabda: Németh István is Szolnokon folytatja

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
2012.08.14. 11:28
null
Németh István (jobbra) Szolnokon folytatja (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Németh István, a körmendiek kedvence is a Szolnoki Olajnál folytatja a pályafutását, ugyanis a mai napon egy plusz egy éves szerződést írt alá az Adria-ligában is induló magyar klubbal. A kosaras szerdán kapcsolódik be az edzésekbe.

Németh igazi körmendi legenda, hiszen az ificsapatból felkerülve előbb megjárta külföldet, majd 2003-ban év közben visszatérve megnyerte nevelőegyesületével a magyar bajnokságot. Külföldön a legmagasabb szintű megmérettetéseken vett részt, játszott az olasz A-ligában (Benetton Treviso), a szerb első osztályban (Vojvodina Novi Szad), Görögországban (AEK Athén) és az ACB ligában is (Vive Menorca). Két évet Lengyelországban is lehúzott a Prokom csapatánál, amellyel mindkétszer bajnok lett és mindkétszer ott volt az Euroligában is (előtte már a trevisói alakulattal is szerepelt a kosárlabda „Bajnokok Ligájában"). A Vojvodina tagjaként EuroCup- és Adria-liga-résztvevő is volt már – utóbbi sorozatba tart éppen a szolnoki együttes is.

Bár úgy tűnt, hogy hetekkel ezelőtt kialakult a szolnokiak magyar magja, a külső rotáció Némethtel még több variációs lehetőséget rejt magában, hiszen irányítóként és dobóhátvédként is használható. Valószínűleg a szolnokiak még egy 4-es poszton bevethető külföldit keresnek, míg az alsó hármas poszton Simon Balázzsal, Fodor Mártonnal, Horváth Ákossal, Calvin Watsonnal és most már Németh Istvánnal együtt minden bizonnyal megvannak.

„Sajnos Körmenden nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettük volna és a Szolnokkal már elég régóta kapcsolatban voltunk. Igazából amiatt döntöttem az Olaj mellett, hogy ez nagyobb szakmai kihívást jelent, illetve a jelenleg még kosárlabdapályán pattogtató három legjobb barátomból kettő Szolnokon játszik, ez is nagyon sokat számított a döntésemnél” – nyilatkozta Németh a váltásról.

„Azt majd a sors és az edző eldönti, hogy milyen szerepet szán nekem ebben a csapatban, ám mivel rengeteg mérkőzés lesz, úgy gondolom, szükség lesz a nagyon bő rotációra, így arra számítok, hogy nem túl sok perc alatt, de minőségi játékot tudok hozni a Szolnok játékosaként!”

Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
18 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
20 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
33 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
41 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
44 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
49 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik