Kosárlabda: Hanga tíz napra a San Antonio Spurshöz utazott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.19. 09:21
Címkék
Tíz napra az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő San Antonio Spurshöz utazott Hanga Ádám, a magyar válogatott kosarasa.

A spanyol Manresában légióskodó játékos kedden reggel indult útnak, és Londonon, valamint Dallason keresztül érkezik majd a májusban az NBA Nyugati főcsoportdöntőjéig jutott klubhoz, amely a tavalyi amatőrbörzén foglalta le a játékjogát.

„Hosszú út vár ránk, de nagyon várom már – nyilatkozta a felszállás előtt az MTI-nek. – Célom, hogy minél többet ki adjak magamból a következő szűk két hétben. A programomat ottani idő szerint ma este tudom majd meg, a megérkezésem után, amikor rögtön egy állapotfelmérés vár rám."

A 23 éves kosarast elkísérte a tengerentúlra menedzsere, Lóránt András is, aki kifejtette:

„NBA-csapat először hív ki magyar játékost hosszabb időre, Dávid Kornél annak idején a Summer League-ben próbálta ki magát Amerikában. Sajnos a Spurs nem került be a nagydöntőbe, így nem láthatjuk őket élőben játszani, de enélkül is izgalmas időszak vár ránk."

Hanga tavaly az Albacomptól került Spanyolországba, ahol stabil kezdőember lett a középmezőnyben végzett Manresánál, és ahol – mint májusi sajtótájékoztatóján elmondta – egyelőre folytatja a pályafutását ősztől.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
3 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
8 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
11 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
11 órája
Ezek is érdekelhetik