Férfi kosárlabda Eb: a litvánok kárára maradtak hibátlanok a franciák

2011.09.09. 21:54
Címkék
Hetedik mérkőzését is megnyerte a francia férfi kosárlabda-válogatott a Litvániában zajló Európa-bajnokságon, ezúttal a középdöntő második fordulójában a házigazda együttest győzte le. Litvánia második vereségét szenvedte el a tornán, és 2/2-val várja a középszakasz utolsó fordulóját, a már biztos negyeddöntős franciák 4/0-val.

Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, döntően egyik sem tudott ellépni a másiktól, bár a nagyszünetben így is a franciák lehettek hatpontos előnyben. Amely aztán a harmadik felvonásban vált semmissé: akkor a rendezők kerültek lépéselőnybe és úgy nézett ki, lendületük kitarthat a találkozó végéig. Nem így történt, mert a jó erőkből álló francia gárda összekapta magát és visszavette a találkozó irányítását, amely győzelmet eredményezett számukra. A győztes együttesben Nando De Colo 21, Tony Parker 19 pontot szerzett, mindketten döntő érdemeket mondhatnak magukénak, miként a kilenc pontja mellett 13 lepattanót lekapó Joakim Noah is.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, LITVÁNIA, KÖZÉPDÖNTŐ
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Litvánia–Franciaország 67–73 (16–18, 12–16, 18–9, 21–30)
KORÁBBAN
Spanyolország–Szerbia 84–59
Németország–Törökország 73–67

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik