Férfi kosárlabda: Dávid Kornélt is megdöbbentette Orosz halálhíre

2011.09.16. 12:29
Címkék
Dávid Kornél és Orosz László félelmetes centerkettőst alkotott a Honvédban, majd később a magyar válogatottban, amellyel legnagyobb sikerük az 1999-es franciaországi Európa-bajnokságon való részvétel volt. Az NBA-ben szereplő Phoenix Suns játékosmegfigyelőjét is letaglózta egykori játszótársának halálhíre.

„Jézusom! Döbbenet... Ezt nem gondoltam volna. Az újságokból értesültem róla, hogy eltűnt, de úgy voltam vele, biztos előkerül. Nem gondoltam, hogy így ér véget az élete. Nagyon régóta, az ifiválogatottól kezdve együtt játszottunk egymás mellett vagy ellen, sok nagy csatát vívtam vele a pályán, de azon kívül jóban voltunk. Bajnokságokat nyertünk, abban az időben életvidám, laza ember volt, aki semmit sem vett túl komolyan. Néha ez a kárára is vált, mert nagyon nagy tehetségnek tartották, talán ha komolyabban veszi a kosárlabdát, másként alakul. Sok helyen játszott, de sosem láttam rajta, hogy valamiben is változott volna. Le vagyok törve, nem tudom, mi vezethetett idáig" – mondta Dávid a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
23 perce

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
52 perce

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
1 órája

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik