A bajnok pécsiek szakvezetője másodedző lesz Győrben

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 20:51
null
Fűzy Ákos a következő szezontól Győrben dolgozik (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A bajnok MiZo Pécs női kosárlabdacsapatától Győrbe szerződött Fűzy Ákos a baranyaiakkal idén Magyar Kupát és bajnokságot is nyerő szakvezető – erről az edző tájékoztatta a Nemzeti Sportot. Fűzy a SEAT Lami-Véd Győrnél másodedzőként fog dolgozni Tapodi Péter mellett.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a bajnokságot nyerő, ugyanakkor anyagi problémákkal küzdő pécsiek vezetőedzője, Fűzy Ákos a Győrrel tárgyal, ma pedig már arról tájékoztatta a szakember a Nemzeti Sportot, hogy megszületett a megegyezés közte, és unokatestvére, Fűzy András között, aki a kisalföldi klub igazgatója.

„Nagyon nehéz döntést hoztam, de a távozást biztosabbnak éreztem a maradásnál" – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Fűzy Ákos, aki nem hosszabbítja meg Pécsen lejáró szerződést, hároméves megállapodást kötött a Győrrel.

„Elveszett a bizalom köztem és klubvezetés között" – indokolta döntését a vezetőedzőként kétszeres Magyar Kupa-győztes és egyszeres bajnok szakember.

Fűzy hozzátette, szezon közben kétszer is le akarták váltani, és ez nagyban hozzájárult mostani döntéséhez.

„Már januárban váltani akartak, aztán a márciusi MK-döntő előtt az egyik vezető férfi csapat edzőjét faggatták, milyen feltételekkel jönne Pécsre" – fogalmazott Fűzy, aki a bajnokságban 4. helyen végzett győrieknél másodedzőként fog dolgozni Tapodi Péter mellett.

A FŰZY ÁKOSSAL KÉSZÍTETT INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
6 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
18 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik