Rátgéber László csapata a Galatasarayt fogadja

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 10:27
null
Rátgéber Lászlónak nem kell nekivetkőznie, Moszkvában idén is került anyagi forrás a minőségi erősítésre (Fotó: Reuters-archív)
Címkék
A gazdag még gazdagabb lett - írja az európai kosárlabda-szövetség honlapja a Szpartak Moszkváról a keddi női Szuperkupa kapcsán, amelyet a 2009-es Euroliga-győztes az Európa-kupa bajnokával, a török Galatasarayjal vív, ám azért a helyzet nem ilyen egyszerű.

Főleg azután, hogy beszéltünk Rátgéber Lászlóval, az orosz együttes vezetőedzőjével, aki elárulta, még messze nem állt össze a csapata.

Nem is állhatott, hiszen a kulcsemberek közül Sylvia Fowles egy hete csatlakozott a többiekhez, a Phoenix Mercuryval friss WNBA-aranyérmes Diana Taurasi a héten érkezik, Sue Bird viszont csak novemberre várható, míg a sérült ausztrál, Lauren Jackson idénybeli szereplése bizonytalan.

Ezt persze nem nézték tétlenül a klubnál, Jackson helyére Janel McCarville-t (New York Liberty) igazolták, Bird pótlására pedig Edwige Lawsont (San Antonio), és még nem ért véget a sor, hiszen a külső sorba jött Ilona Korsztyin (CSZKA Moszkva) és Anete Jekabsone-Zogota (Dinamo Moszkva).

„Jekabsone hatalmas erősítés, Korsztyin is remek játékos, de be kell őket építeni a csapatba. Bízunk benne, hogy hazai pályán megvédjük tavalyi elsőségünket, akkor az olasz Schiót vertük meg, most a Galatasaray az ellenfél. Erős a török csapat, de le kell győznünk. A Szpartaknál ugyanis nem változtak a célok: mindig mindenhol nyerni kell. Úgy érzem, az idén is leszünk olyan jók, hogy az Euroligában megvédjük címünket. A televíziós közvetítésnek külön örülök, így legalább a magyar kosárkedvelők is láthatják a mérkőzést" - fogalmazott Rátgéber.

A magyar idő szerint 15.45-kor kezdődő összecsapást a Sport2 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
18 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
19 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
19 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
34 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik