Jobb volt a Sopronnál a Jekatyerinburg

2009.10.09. 18:45
Címkék
Egy félidőn át kiválóan tartotta magát, végül azonban 28 pontos vereséget szenvedett az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata a házigazda Jekatyerinburgtól a meghívásos oroszországi négyes torna nyitónapján.

 

Honti (Fotó: Meggyesi Bálint)
Honti (Fotó: Meggyesi Bálint)
A magyar csapat honlapjának beszámolója szerint ötezren voltak kíváncsiak Jekatyerinburgban a helyiek által Bajnokok Tornájának elkeresztelt nemzetközi viadal nyitónapi programjára, benne a soproniak és az Euroliga-bronzérmes vendéglátók összecsapására

A magyar gárda bátran kezdett, és egy ideig tartotta a lépést a rendkívüli iramot diktáló oroszokkal, akik azonban a negyed második felében a lengyel „dobógép", Bibrzycka tripláival 10 pont fölé emelték a különbséget, majd fokozatosan elléptek riválisuktól. A szünetet követően sem lehetett panasz a küzdőszellemre, ám a soproniak dobószázaléka alaposan visszaesett, miközben a Jekatyerinburg felőrölte a magyar együttes ellenállását.   

Székely Norbert, a magyar bajnok vezetőedzője:   

„Reális eredmény született! Az első félidőben attraktív támadójátékot nyújtottunk, jól védekeztünk, de a másodikban már nem tudtuk mindezt fenntartani. Óriási kihívás volt a találkozó, fiatal csapatunknak ilyen mérkőzésekre van szüksége az előrelépéshez."   

Szombaton, magyar idő szerint 10:30-kor a Sopron az Egyesült Államok elmúlt négy olimpián aranyérmes válogatottja ellen lép pályára az uráli iparvárosban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
EREDMÉNY
Jekatyerinburg (orosz)–MKB-Euroleasing Sopron 83–55 (28–17, 10–16, 25–10, 20–12)
A magyar együttes legeredményesebb dobói: Holt 12, Horti 12, Milovanovics 10/6, Semsei 8/6
Legfrissebb hírek

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
4 perce

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
13 perce

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
16 perce

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
30 perce

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
45 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
59 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik