Legalább két hétig, legfeljebb egy hónapig nem állhat a Portland Trail Blazers rendelkezésére az oregoni gárda szupertehetsége, Greg Oden, aki a Lakers ellen szenvedett lábsérülést.
„Mentem a lepattanóért, és Derek Fisher lábára estem, majd rosszul értem földet” – nyilatkozta a ficamát kúráló Oden, a 2007-es draft első választottja.
A kiváló képességű kosaras a teljes 2007–2008-as idényt kihagyta rendkívül súlyos térdsérülése miatt.
Valóságos meccsdömping volt az amerikai profi kosárlabdaliga második játéknapján. A legnagyobb érdeklődéssel talán a Los Angeles-i rangadót várták a drukkerek, nos, a Lakers nagyon simán győzte le a Clipperst a derbin. Győzött a Mike D’Antoni vezette New York Knicks, elvesztette első NBA-meccsét az Oklahoma City Thunder. Győzelemmel mutatkozott be az új edzők közül Michael Curry (Pistons) és Terry Porter (Suns) is, utóbbi ráadásul presztízsmeccset nyert csapatával a Spurs ellen.

Fotó: Reuters
Az első feldobás Oklahoma Cityben: a Thunder vereséggel nyitott az NBA-ben

Fotó: Reuters
Az első feldobás Oklahoma Cityben: a Thunder vereséggel nyitott az NBA-ben
ODEN: 2-4 HÉT SZÜNET
Bryanték 19-ből 10 triplát elsüllyesztettek a városi derbit, és mivel a házigazda Clippers védekezése a nullával volt egyenlő, a Lakers megünnepelhette szezonbeli második nagy különbségű győzelmét is.
A Lakersből heten is tíz pont fölé kerültek (Bryant volt a legeredményesebb tizenhattal), a másik oldalon meg a szintén 16 egységig jutó Thorntonon kívül nem sokan gondolhatnak vissza jó szívvel a meccsre… A vendégek 33–32-nél még vesztésre álltak, de egy 24–6-os szériával ezután lezártak nagyjából minden vitás kérdést. A Clippers edzője, Mike Dunleavy szerint csapatát a liga legerősebb gárdája verte el alaposan.
„Védekezésben az első háromban vannak, támadásban meg ott van Bryant, aki bármikor képes eldönteni a meccseket. Ha nem sújtják őket sérülések, szerintem ők nyerik meg a bajnokságot” – mondta Dunleavy.
New Yorkban győzelemmel mutatkozott be Mike D’Antoni: a Knicks rohanós, pontgazdag meccsen 120–115-re verte meg a Miami Heatet. Jamal Crawford 29, Zach Randolph 20 pontig jutott, és vezérletükkel a Knicks 23 pontos előnyt épített a harmadik negyedre. Ebből ugyan mindössze öt maradt (a 26 pontot, 9 asszisztot és 7 lepattanót elérő Dwayne Wade iparkodott…), de a Madison Square Garden népe így is elégedetten ment haza.
Győzelemmel mutatkozott be a Detroit Pistons kispadján Michael Curry: a michiganiek szokott kiegyensúlyozott játékukat hozták, ráadásul kispadjuk 20 pontot vert a Pacers tartalékjaira, így nem meglepő a 100–94-es hazai győzelem.
Szintén sikeresen debütált Terry Porter: a Suns szakmai főnöke a San Antonio elleni presztízsgyőzelmet ünnepelhette. A Ginóbili nélkül játszó Spursben Tim Duncan és Tony Parker mindent megtett (mindketten 32 pontot szórtak), de a vendégeknél öten is tíz pont fölé kerültek, ez pedig sok volt a texasiaknak. Amare Stoudamire 22 ponttal zárt, Nash 13 pontot és asszisztot tett a közösbe, de Barbosa (18), Shaq O’Neal (15) és Grant Hill (13) is megtette a magáét.
Elvesztette első NBA-meccsét az Oklahoma City Thunder (volt Seattle SuperSonics), Vince Carter vezetésével nyert a Nets, az elmúlt kilenc hazai szezonnyitójából mindössze másodszor szenvedett vereséget az Orlando. A Raptors Chris Bosh remeklésére épített Philadelphiában, szoros meccsen nyert a Wolves, a Hornets és a Jazz; Jao Ming és Scola vezette győzelemre a Rocketset.
NBA
| New York Knicks–Miami Heat 120–115 |
| Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 87–98 |
| Washington Wizards–New Jersey Nets 85–95 |
| Orlando Magic–Atlanta Hawks 85–99 |
| Philadelphia 76ers–Toronto Raptors 84–95 |
| Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 98–96 |
| San Antonio Spurs–Phoenix Suns 98–103 |
| Detroit Pistons–Indiana Pacers 100–94 |
| Houston Rockets–Memphis Grizzlies 82–71 |
| Utah Jazz–Denver Nuggets 98–94 |
| Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 79–117 |
| Golden State Warriors–New Orleans Hornets 103–108 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







