Rátgéber László együttese az Európa-bajnokság előtt a selejtezőmérkőzéseken szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott. Az újjáformálódó válogatott bravúros teljesítménnyel kvalifikálta magát a kontinenstornára.
A szerdai napon pedig Rigában, az Eb egyik helyszínén a csoportkör beosztását is elkészítették. A válogatottakat négy négycsapatos csoportba sorsolták, Rátgéber László együttese pedig a B kvartettbe nyert besorolást.
A sorsolás előtt négy kalapba tették a válogatottakat, a magyar csapat „természetesen” az utolsó négyesbe került, így papíron nálunk erősebb válogatottakat sorsoltak hozzánk. Ám nem volt mindegy, hogy melyeket!
A legerősebb négyesből a spanyolokat és az oroszokat akartuk elkerülni. Ez sikerült is, és a letteket kaptuk meg, akik ellen csak egy érv szól: ők a házigazdák.
A lengyel és a görög nemzeti csapat is a „bravúrral verhető” ellenfelek közé tartozik, így semmi okunk sincs a panaszra. A magyar lányok tehát keményen megdolgoztak a sikerért, és most Fortuna is rájuk mosolygott.
Rátgéber László is elégedetten nyilatkozott: a kapitány szerint sokkal nehezebb csoportba is kerülhetett volna válogatottunk.
„Örülök a sorsolásunknak, lehetett volna sokkal rosszabb is, ha például az A csoportba kerülünk. Januárban jó edzőtábort kell szervezni, amelybe remélhetőleg motiváltan érkezik majd minden mozdítható játékosom. Van egy mondás, hogy ha jól játszol, jó lesz a sorsolásod, ha rosszul, akkor pedig rossz, ez most is beigazolódott” – nyilatkozta a távirati irodának a szövetségi kapitány.
A csoportokból három-három együttes jut tovább a középdöntőbe.
A magyar válogatott legjobb harmadikként jutott ki a kontinenstornára, amelynek Liepaja, Valmiera és Riga ad otthont június 7. és 20. között.
Az Eb-re már 14 csapat kvalifikálta már magát, két hely még kiadó, melyekről a januári pótselejtezők (Bulgária, Ukrajna, Németország, Horvátország, Belgium, és Olaszország részvételével) döntenek.
A 2009-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT | Pótselejtező A-válogatott |
| Csehország |
| Spanyolország |
| Szlovákia |
B-CSOPORT | Görögország |
| Lettország |
| Lengyelország |
| Magyarország |
C-CSOPORT | Litvánia |
| Oroszország |
| Törökország |
| Szerbia |
D-CSOPORT | Fehéroroszország |
| Pótselejtező B-válogatott |
| Franciaország |
| Izrael |