Károlyi Andreának a visszavonulás után nincs ideje unatkozni

– Hogyan telnek a hétköznapjai most, hogy időmilliomos lett?
– Azért annyira nem érek rá, hiszen főállású feleség vagyok, azaz a háztartást is vezetnem kell – mondja vidáman a vajkezű kosárlabdázó. – Augusztus óta a Vasas-Csatánál társadalmi munkában segítek az edzői feladatok ellátásában Tursics Sándornak, s mondhatom, nem unatkozom. Heti kétszer például már korán reggel egyéni képzést tartok a játékosoknak.

– A férje azért biztosan örül, hogy már nem kell több száz kilométert utaznia, hogy találkozzanak…
–Hogyne, de különösen azt értékeli, hogy főzök kettőnkre.

– Több mint húsz évig profi volt. Érezte a magánéletében ennek hátrányait?
– Nem igazán, én sosem voltam kimondott „partiarc”, bulizós típus, a sport nekem mindennél fontosabb volt. Ezt édesanyámnak köszönhetem, aki a kosárlabdázás felé terelt, s megteremtette az élsporthoz a feltételeket.

– Melyik edzőjétől tanult a legtöbbet?
– Nem tudnék egyet kiemelni. Tursics Sándornál lettem jó játékos – pedig először azt mondta rólam, hogy olyan vagyok, mint egy lemerült akkumulátorú autó, amely csak jobbra tud kanyarodni –, aztán Rátgéber Lászlónál lettem Európa-szintű kosaras, mert ő mindenre megtanított, védekezni is, amit addig nem tudtam olyan magas szinten művelni, s végül Székely Norbertnél új posztot próbálhattam ki, és nála érett be a játékom.

– Azt azért csak tudja, melyik volt a legjobb csapat, amelyben játszott…
– A 2003–2004-es idényben szereplő Pécs. Abban az együttesben Iványi Dalma, Fegyverneky Zsófia, Albena Branzova, Ambrus Erzsébet, Allison Tranquilli, Szvitlana Bojko, Keller Annamária, Chantelle Anderson, Jekatyerina Liszina és Szakács Ildikó játszott, és harmadikok lettünk a hazai rendezésű Euroliga-döntőben.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, a final four érzékeny pontja…
– Igen, a pécsi finálé nagy csalódás, és paradox módon a legszebb emlékeim egyike is. Súlyos sérülés miatt nem játszhattam, de a győztes bronzmeccs után a lányok engem éltettek, el is sírtam magam. Az ilyen pillanatokért érdemes dolgozni.

– Kritikus pillanat volt karrierjében, amikor 2005-ben Pécsről a rivális Sopronhoz igazolt, s ennek kapcsán sok mendemonda keringett a váltás okairól. Most, hogy befejezte, elárulhatná, valójában mi történt.
– Nincs semmi titok, már akkor is elmondtam a részleteket. Babát terveztünk a párommal, ezért nem hosszabbítottam Pécsen. Aztán augusztusban kiderült, még nem aktuális, visszamentem, hogy mégis játszanék, erre azt mondták, betöltötték a helyemet, mire én azt javasoltam, félpénzért is maradok, de így sem kellettem. Közben hívtak a soproniak, s elfogadtam az ajánlatukat.

A TELJES INTERJÚ A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATÓ!