Kosárlabda: Németh István az AEK Athén csapatában folytatja

2008.08.26. 14:16
Címkék
Ha nem is világra-, de minimum kontinensreszóló diadalt aratott a magyar férfiválogatott szombaton az olaszok legyőzésével az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában. A hajrá és egyúttal az egész meccs egyik kulcsfontosságú kosarát szerző Németh István nemcsak a sikernek örülhetett, hiszen eldőlt: a magyarok csapatkapitánya a szerb Vojvodinából a görög AEK Athénhoz szerződik.
A 3.5 milliós görög főváros és a 75 ezres lélekszámú Szolnok között kevés a hasonlóság, talán csak annyi, hogy mindkét helyen nagyon szeretik a kosárlabdát. Németh István, a magyar férfiválogatott csapatkapitánya a Tisza-parti városban győzelemre vezette együttesét az olaszok elleni, forró légkörű Eb-selejtezőn, míg Athénban már az AEK ultrái előtt bizonyíthat majd, minden bizonnyalal még pokolibb hangulatú találkozókon – persze majd csak azután, hogy a nemzeti csapat szeptember végén befejezte a sorozatot. „Egy évre írtam alá az AEK Athénhoz, kedvező feltételek mellett, de nem a pénz miatt választottam a sárga-feketéket. Akadtak kérőim más országokból, Németországból és Olaszországból, ám az edző személye és a biztos anyagi háttér az athéni csapat mellett szólt, mert Kosztasz Flevarakisz három éve szeretne velem dolgozni” – mondta a válogatottal Szolnokon tartózkodó Németh István.
Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
4 perce

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
7 perce

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
10 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
16 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
44 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
53 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája